2011. augusztus 25., csütörtök

JÖTT!

Életem első – medvelessel egybekötött – irodalmi estjén érkezett a barna bundás… Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke és Erős Kinga, az Írószövetség titkára megláthatta szabadon – hála Egyed József lövétei vadásznak, akinek barátságát hozta számomra rendezvényünk. Érdemes odafigyelni rá, lelkes, tevékeny, többek között szülőfaluja honlapját is ő szerkeszti. Kérdésemre, hogy ott táncolt-e Literatúra az erdőben lopakodó mackók, szarvasok, vaddisznók, vadmacskák szembogarában, Szentmártoni János a költő igenével válaszolt. Útjainkon elkísért Jágó, a bölcs weimari vizsla (lesidőben autóban várt ránk, hogy ne fogjon szagot a vad), a Hiúzkölykök táncoltak nekünk, és megkóstolhattuk Kányádi Sándor, valamint a Székelyföld irodalmi folyóirat Csapata pálinkáját. A felolvasáson a költő-elnök Szerda című versét dedikálta nekem (ez londoni estünkön nagy tetszést aratott), az író-kritikus-titkár prózáját szintén érdeklődéssel hallgattam. Mindkét alkotó Erdély általuk még felfedezetlen tájaiba pillanthatott bele. Bízzunk abban, hogy vendégeink élményei műveikből majd visszaköszönnek...

















2011. augusztus 11., csütörtök

MEDVÉT SZABADON!

Három évvel ezelőtti írószövetségi bemutatkozásomnak ezt a címet adta a Magyar Nemzet: Ahol a medvék még szabadon járnak". Idén nem láttam medvét, pedig egész nyáron különböző lesekben kuksoltam. Távcsővel és fotógéppel kezemben. Megígértem a Magyar Írószövetség elnökének: mindent elkövetek annak érdekében, hogy udvarhelyi irodalmi estje előtt megláthassa a barna bundást – szabadon. A lövétei vadászcsoport két tagja megtette a szükséges előkészületeket. Bízzunk abban, hogy nem járunk úgy, mint a mai regénytémákban igen divatos hajdani diktátor, aki székelyföldi vadászatra érkezett. Máig azt beszélik az erdészek, hogy akkor semmiképpen nem tudtak medvét terelni elé. Nagy aggodalom lett úrrá az elvtársakon. Mózsi bá, a székely főerdész megtalálta a megoldást: éppen vándorcirkusz állomásozott a közeli kisvárosban. Elszaladtak, és nagy sietséggel hozták el onnan a medvét. A diktátor mit sem tudott erről. Izgatottan figyelt a lesben. Jóakarói nem számoltak avval, hogy Márton bá, a székely vadőr egy közeli fenyőtörzsnek támasztotta biciklijét. Feszült csendben készült mindenki a nagyvad elejtésére. Csak egy madár sikongott vészjóslóan. Talán a betolakodókról adott hírt az erdő lakóinak. Vagy fészekből kiesett fiókáit siratta? A lessel szemben a bokor megzörrent. A diktátor szeméhez emelte a fegyvert. Ebben a pillanatban bebiciklizett elé a hatalmas medve… Kinga és János! Gyalogos medvét mutatunk! Kedves olvasók, a Magyar Írószövetség elnökével és titkárával találkozhattok Székelyudvarhelyen a fenti plakáton megadott időpontban! Gyertek el! Várunk!!!