Születésünkkel minden élőlényt testvérnek kapunk. Rajtunk áll, hogy találkozunk velük vagy nem. Minden ember akkora, amekkorák ébrenléti álmai. Amikor A szél hangjai címet adtam kötetemnek, még nem tudtam: négy napig kell barátkoznom Imperián a széllel, hogy kiengedjen a Ligur-tengerre. Legutolsó pillanatban sikerült találkoznom a Föld második legnagyobb állatával, a barázdás bálnával. Köszönöm, „Szél öcsénk”. A sikeres bálnales után a grizzly medvékhez indulok. Útközben kerül sor életem első kanadai könyvbemutatójára. Szerettel várom a Calgaryban élő olvasókat.
2026. augusztus 4., kedd
2026. július 8., szerda
LUKÁCS, A SZÉKELY INDIÁN – MÁSODIK KIADÁS

Köszönöm a Lukács, a székely indián című kötet második kiadásában közreműködő Csapatnak: Fried István – ajánlás, szerkesztés, Jász Attila – könyvajánló vers, kiadás, Murányi János – korrektúra, Murányi Tóni – borító.
Köszönöm családomnak és barátaimnak, akik mellettem álltak, amíg a könyv készült.
Köszönöm nektek, hogy követitek munkámat.
2026. március 16., hétfő
JÓZSEF ATTILA-DÍJ 2026
Köszönöm Istennek, hogy az alkotói pályára állított.
Köszönöm feleségemnek, Laurának és négy gyerekemnek, Emesének, Ákosnak, Ágostonnak, Dánielnek, testvéreimnek, Tóninak, Jánosnak és édesanyámnak, hogy családban élhetek; szülővárosomnak, Székelyudvarhelynek, hogy otthon lehetek a világban.Köszönöm Böjte Csaba ferences testvérnek, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nevelőinek, Fried István tanár úrnak, Jász Attilának, Juharos Róbertnek, édesapámnak, id. Murányi Jánosnak, nagynénémnek, Murányi Teréz szociális testvérnek, Szabó Mihálynénak, hogy mindenben mellettem állnak és nektek, hogy olvassátok a könyveimet.Assisi Szent Ferenc követőjeként továbbra is a természetet hozom hozzátok.
Deo gratias!
2025. szeptember 30., kedd
A SZÉL HANGJAI
Köszönöm A szél hangjai című kötet megjelenésében közreműködő Csapatnak: Böjte Csaba – előszó, Fried István – ajánlás, szerkesztés, Lázár István – kiadás, Márton László – utószó, Murányi János – korrektúra, Murányi Tóni – borító.
Köszönöm családomnak és barátaimnak, akik mellettem álltak az elmúlt években, amíg a könyv készült.
Köszönöm nektek, hogy követitek munkámat.
2024. december 11., szerda
LUKÁCS, A SZÉKELY INDIÁN
Köszönöm a Lukács, a székely indián
című kötet megjelenésében közreműködő Csapatnak: Fried István –
ajánlás, szerkesztés, Jász Attila – könyvajánló vers, kiadás, Murányi
János – korrektúra, Murányi Tóni – borító.
Köszönöm családomnak és barátaimnak, akik mellettem álltak az elmúlt években, amíg a könyv készült.
Köszönöm nektek, hogy követitek munkámat.
2023. szeptember 3., vasárnap
PANASZ HELYETT
Köszönöm a Panasz helyett című kötet megjelenésében közreműködő Csapatnak: Fr. Böjte Csaba OFM – ajánlás, kiadás, Fried István – szerkesztés, Jász Attila – könyvajánló vers, Murányi János – szerkesztés, korrektúra, Murányi Tóni – borítóterv, Szögi Ágnes – nyomdai munkák, Tóth András – fotó.
Köszönöm családomnak és barátaimnak, akik mellettem álltak az elmúlt években, amíg a kötet készült.
Köszönöm nektek, hogy követitek munkámat.
2023. június 19., hétfő
BÄRENSCHAU
Medvenéző című kötetem választható érettségi tétel volt Magyarországon. Bärenschau címmel jelent meg Németországban a Schlosser Verlag-nál Bodor Ádám és Fried István ajánlásával.
Köszönöm Kovács Ildikó és Laura Hansen fordítók munkáját.
Köszönöm Böjte Csaba testvérnek, hogy mindenben mellettem állt.
Köszönöm nektek, hogy követitek és segítitek alkotói munkámat.
2022. március 31., csütörtök
FOLYAMTÁNC
Köszönöm a Folyamtánc című kötet megjelenésében közreműködő Csapatnak: Fried István – ajánlás, Gálfalvi Ágnes – szerkesztés, kiadás, Hajdú Áron – nyomdai munkák, Jász Attila – kiadás, Murányi János – korrektúra, Vida Gábor – szerkesztés.
Köszönöm családomnak és barátaimnak, akik mellettem álltak az elmúlt öt évben, amíg a könyv készült.
Köszönöm nektek, hogy követitek munkám.
2022. február 23., szerda
Jágó 2009–2022 🖤
🖤 Jágó, a csodálatos weimaraner 14-ik éve volt hűséges Társam. Egy
autóban utazott Bodor Ádámmal, Esterházy Péterrel, Kányádi Sándorral és
Térey Jánossal. Most a leghosszabb útjára indult. Itt hagyott engem még
egy darabig köztetek. Köszönjük, hogy velünk voltatok az elmúlt 14
évben. 🖤
MÁJUSBAN MEGJELENIK
Köszönöm a könyvborítót Koros-Fekete Sándornak.
Köszönöm családomnak, hogy mellettem áll.
Köszönöm nektek, hogy követitek munkám.
2021. július 6., kedd
A MEDVÉK NEM KÉSNEK
Köszönöm A medvék nem késnek című kötet megjelenésében közreműködő Csapatnak: Fried István – ajánlás, Hajdú Áron – tördelés, kiadás, Jász Attila – ajánlás, kiadás, Matza Teréz – képek, borító, trailer, Murányi János – korrektúra, Vida Gábor – szerkesztés.
Köszönöm családomnak és barátaimnak, akik mellettem álltak az elmúlt öt évben, amíg a könyv készült.
Köszönöm nektek, hogy követitek munkám.
2017. június 22., csütörtök
MEGJELENT!
Köszönöm a Medvenéző megjelenésében közreműködő Csapatnak: Bodor Anikó – borító, Bodor Ádám – ajánló szöveg, Fried István – szerkesztés, Hajdú Áron – tördelés, Jász Attila – kiadás, Kádas István – könyvtrailer, Kemény István – szerkesztés, Murányi János – korrektúra.
Köszönöm családomnak és barátaimnak, akik mellettem álltak az elmúlt öt évben, amíg a kötet készült.
Köszönöm nektek, hogy követitek munkám.
2016. június 18., szombat
FARKASOKKAL VÁNDORLÓ
Csak ételért jöttek oda hozzám, én pedig a fotókért cserébe adtam nekik. Farkastörvények betartva, miközben székelyudvarhelyi fellépésre készülök Kun Árpád íróval, akinek Boldog Észak című regénye kedvenc olvasmányaim egyike. A fellépés részletei weboldalamon. Várlak!
2016. február 7., vasárnap
MEDVÉS TÉL
Több nagyvaddal is sikerült találkoznom a havon januári erdélyi turnénk előtt és után. Szvoren Edina, Babiczky Tibor és Totth Benedek beszélgetőtársa lehettem Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen. Köszönöm Henning Jánosnak és Szabó Károlynak a képeket.
2015. október 14., szerda
ÚJ KÖNYV ELŐTT
Kategóriaelső lett közönségszavazással a Bear Whisperer című könyvtrailerem a Green Go Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, miután Kádas István vágóval a budapesti FIX TV-ben beszélgettünk róla. Dolgozom, hogy megjelenjen az új könyv, amit beharangoz. Köszönöm, hogy szavaztatok!
2015. június 5., péntek
BEAR WHISPERER
Könyvtrailernek is tekinthető az alábbi rövidfilm. A
medvenéző munkacímű regényemhez, amelynek megjelenése 2016-ban várható.
Köszönettel tartozom Kádas Istvánnak, a budapesti FIX TV munkatársának,
akivel több mint száz természetfilmem közül vágtuk össze a legjobb 4
percet. A WWF Hungary sajátjának tartja, remélhetőleg indul a nemzetközi
fesztiválokon. Fogadjátok barátsággal:
2015. január 25., vasárnap
MEDVÉKET ÖLELŐ
Jász Attila költő adta nekem a fenti indiánnevet. Ebből az alkalomból fogadjátok szeretettel:
2014. június 8., vasárnap
VADDAL BIRKÓZÓ
Rövid
regényrészlet a fenti filmen rögzített élményem alapján:
Csendben
lépkedem egy patak feletti erdei csapáson. Jöttöm a szajkók jelzik. A nap
sárgásfehér sávokban tör be a fák közé. Nem tudom, mennyit haladhatok előre,
amikor egy fenyő mögül elém lép a nagyvad. Jóval termetesebb, mint a tigris.
Száját kitátja, elővillannak fogai. Két lábra áll, és pofozni próbál hatalmas
mancsaival. Elhajolok, majd visszatámadok. Magam is csodálkozom, hogy ezúttal
nincs veszélyérzetem. Megragadom két kézzel a fülét, hogy fejét lehúzzam, de
akkora erő van benne, hogy nem bírok vele. Újra felém csap. Összekapaszkodunk.
Rövid ideig állunk mozdulatlanul, aztán szabadulni igyekszünk egymástól. Ekkor többször
is a jobb alkaromba harap. Szerencsére véd a szivaccsal bélelt kabátujj. Bal
tenyerem szemére tapasztva igyekszem ellökni magamtól egy hirtelen
csípőmozdulattal. A lehetetlennel próbálkozom. Újra és újra egymásnak
feszülünk, miközben kihajlásokkal igyekszem elkerülni a pofonjait. Annyira
közel kerül hozzám, hogy hátsó lábaival rálép a bakancsomra, és éles körmei
felhasítják lábszáram. Oldalt lépek, és két tenyerem jobb vállába tapasztva
meglököm. Lehuppan a bozótba. Mintha megállítaná az időt.
2014. február 4., kedd
SINE LINEA?
Tigrisek! Visszatértem hozzájuk. Havi húsz kilót nőnek, hogy elérjék a kétszázötvenet. Már nem tudtam ölembe venni őket. Birkóztunk. Az írás szüneteiben. Székely János szerint bármilyen témával jön egy író, nagyobb százalékban önmagát meséli el. Egyesek szerint a múltról, mások szerint a jelenről kell írni a mai magyar prózában. Mindkettő sikerére bőven van példa, egyforma tehát az olvasói igény. Készülő könyvemben e kettőt próbálom összeilleszteni úgy, hogy felépülhessenek belőle egy új regény körvonalai. Hogy ez sikerül-e, ma még nem tudom. Ennél fontosabb a napi munka. Nulla dies sine linea, avagy egy napod se teljen el anélkül, hogy nem húzol a tervedért legalább egyetlen vonalat – tartja a latin mondás. Milyen szépek az irodalmi szerzőre vonatkozó német kifejezések: Schriftsteller, Dichter: Szövegépítő. Gondolatsűrítő. Amikor megnyitom laptopomon a Word-ot, el kell tűnniük egy időre számomra a nagyvárosoknak, az erdőknek és nagyvad lakóinak, a soron következő irodalmi esteknek és a tigriseknek…
2013. október 4., péntek
HARCSÁK, MEDVÉK, TIGRISEK
Rendkívüli élményekben gazdag őszt tudhatok magam mögött. Kányádi Sándorral való fellépésünk után a homoródi medvéktől rövid időre elbúcsúzva nagy harcsákkal találkozhattam az itáliai Pó folyón. Ezt követően magamhoz ölelhettem egy szibériai tigrist. E felejthetetlen élmények újra feltöltenek, életkedvet adnak a fagyos téli napokra. Bár az erdőn minden évszakban történik valami. Talán a hideg, esős napokon a legjobb ott tartózkodnom, amikor se gombászók, se motorosok nem zavarják a nyugalmam. Ilyenkor nincs időm rágódni a múltamon, tervezni a jövőm, mert a lehetőség, hogy bármikor elém léphet a nagyvad, visszahelyez a jelenbe, amelyben oly keveset vagyunk ebben a rohanó korban. Tudatlan voltam? Maradi vagyok? Öreg lettem? Az erdővel és állatokkal való találkozás megfiatalít. Ezt kívánom neked is, kedves Olvasó!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)














