LÉGIONÁRIUS...

Murányi Sándor Olivér 2007-es Felnyomták szentnek kötete olyan értelemben meglepetés, hogy a végletek novellisztikája, meglepő a novellák fesztávolsága, a hangvételek változatossága, a szabályosabb meg a szabálytalanabb előadásmód ciklusokba rendeződése, minekutána tudatosul, hogy a szent és a profán valójában ugyanannak színe és visszája (Anatole France ezt tudatta a maga szkeptikus-ironikus módján Thais-ával, Thomas Mann A kiválasztott című regényével tanúsította, hogy a legnagyobb bűn közelében ott a kiengesztelődés, a szentté válás lehetetősége). A világirodalmi példák csupán azt célozzák, hogy obszcén és emelkedett, nevetséges és fenséges, szakrális és deszakralizált mai szemlélését értékelni tudjam a novellista kötetét lapozgatva. A ciklus első részében Szent Ferenctől Fráter Györgyig, kisvárosi különcöktől gyermekkori traumáig, szinte misztikába hajló erdélyi történettől a költőkarrier szatírába hajló, egyben anekdotizáló előadásáig próbálja Murányi a megszólalás célszerű, tömörített alakzatait – sugallva, hogy egy terjedelmesebb epikai mű történetváltozatai felé ugyanúgy nyitható ez a fajta novellisztika, mint egy korszerűbben értelmezett erdélyiség felé (amelynek olyan képviselőit érdemes idesorolni, mint Mózes Attila, Király László és nem utolsósorban Bálint Tibor). Murányi egyetlen epizódot vázol föl, nemigen bontja ki, sejteti, hogy a színre hozott emberi sorsok egy szigorúan megtervezett vagy éppen ellenkezőleg, egy sugallatra megváltozó tudati cselekvés irodalmivá alakuló dokumentumai. A tömörítés minden bizonnyal erőssége, a lemondás a fölös retorikáról nem kevésbé. A középkor emígy jelenik meg: „Alkonyodott, a környező dombok, mint hasukon fekvő vörös oroszlánok búcsúztak a Naptól, egyre inkább maguk közé rejtve széles mancsaikkal a várost”. Hogy aztán a Naphimnusz (a novella végén) elárulja az itáliai tájkép mögöttesét. Az utolsó napját élő Fráter György a sírba viszi legújabb, fondorlatos nemzetmentő tervét, s ami marad, a természeti mítosz sokértelműsége által elfedett üzenet a létezés kiszámíthatatlanságáról:„...Pisztrángjai szétrebbentek a gyilkosok fegyverei elől, nyíl-oldaluk megvillant a reggeli napsütéstől áttetsző vízben – először a Maros fűzfái alatt, majd a Küküllőbe szöktek, és üldözőik elől menekülve, a hegyi vizek felé vették útjukat. Azóta is szüntelenül zaklatják őket, de mindig ott tanyáznak a Tatros völgyét keresztül-kasul irdaló patakocskák mélyebb árkaiban.”A második ciklus beszédes címe: Pinufiusz apát pornóprédikátzióiból. A harmadiké: Lógalék: Pinufiusz apát hagyatékából. Tág tere nyílik a szent lerántásának a profánba. Történhetne ez kamaszos kajánsággal, történik (a kevésbé sikerült darabokban) rousseau-i civilizáció-kritikával, illetőleg a civilizációs kényelmesség természetelvű ostorozásával, a nyelvi humor azonban menti még a „fedezet” nélküli kijelentéseket is; és történik a legsikerültebb darabokban a regiszterek igen ügyes és hatásos keverésével. Hiszen a prédikáció a jobbulás, a tanítás, az útmutatás, nagyon kevéssé a személyes esetlegességek, az önirónia műfaja, az évszázadok szentesítette műforma, a rituálé a közbeszéd, az alulretorizáltság, a töredékesség hangján szólal meg, prédikációs fordulatok kénytelenek megférni obszcén kifejezésekkel, a szentség fölmutatása szembesül a testiség különféle képeivel. S ha olykor némi didakszis üt át a jóízű szemtelenséggel előadott történeteken, bőségesen kárpótol a történetekben föl-fölbukkanó, akár fergetegesnek is nevezhető humor. Összetett ez a humor: akad benne olyasmi, amit a diákbeszéd szabadosságából örökölt a beszélő, akad olyasmi, ami kitűnően megszerkesztett ál-naivitásból fakad, és akad olyasmi, ami a történet nyitottsága révén az olvasóra bízza a végkifejlet megkomponálását, amelyhez azonban az elbeszélő semmiféle útmutatót nem mellékel, drámai és vígjátéki befejezést egyként megengedve.A Lógalék betekintést enged a fiatal erdélyi irodalom hétköznapjaiba, ennek novellisztikus epizódjait fűzi csokorba, kissé belterjes világot, beltenyészetet mutatva be. Alábbi idézetem a második ciklusból való, annak bizonyságául, miként ölelhető egybe teológia és a megismerésnek bibliai jelentése, mondjuk ezúttal is így: a szent, és a profán, a szerelmi aktus során miként válhat egy dísztelen legénylakás egy zuga szent térré:„A liturgiai tér és idő harmonikusan egészítette ki egymást, miközben az asszonnyá lett Barbarával ott lebegtünk a mindenség határán. Morális mélységeket és dogmatikai magasságokat egyaránt átjárva, primiciám hangos ordítással többször is életvizet hintve mindenek forrásába, az örök és szent női ölbe, újra és újra felfedeztem a szerelem nyálkáján csúszó ujjaimmal, nyelvemmel és szentelő botommal (az eszmével), hogy milyen jó az, ha a férfi elhagyja anyját és apját – de utóbbinak magával viszi lakáskulcsát...”A visszaemlékező és emlékeit prédikációformába öntő idős pap a beszélő, aki a régmúltat az ifjú szerelmes tüzével prédikálja, tekintettel lévén arra a frazeológiára, amely szerint szentbeszédeit meg kell szerkesztenie.

(Részlet Fried István Az Előretolt Helyőrség újabb légionáriusai (kötetek ifjú erdélyi szerzőktől) című írásából. Megjelent: Helikon, X. évfolyam 2009. 2. (520.) szám — január 25. További részletek:http://www.helikon.ro/index.php?m_r=1544, http://www.helikon.ro/index.php?m_r=1574)

FRIED MESTER

Dr. Fried István Herder-díjas irodalomtudósnak OJD mutatott be az árkosi írótáborban. Azóta a professzor úr is bemutatott engem Éva és Tamás mellett a szegedi olvasóközönségnek. De ennél még fontosabb, hogy a hetvennégy éves Mesterben örökifjú Barátra leltem egy olyan időben, amikor az emberek keverik a barátság és a haverség fogalmát. Mikor jelezte, hogy írni fog rólam, kértem, hogy üssön–verjen a szavaival, mert a karatéban ehhez szoktam, s – amint az AIDS–szakértők is mondják – a negatív jobban életben tart.
– Majd négyszemközt… A nyilvánosság előtt most megdicsérem, de amit négyszemközt kap, azt nem teszi ki az ablakba. – mondta. Elküldött laudációját az alábbiakban közéteszem, de ne féltsetek, nem szállok el magamtól, Fried Mesternek köszönhetően máris zeng és ég a pofám…

Murányi Sándor Olivért Székelyudvarhely küldte hírhozónak a magyar irodalomba, bizonyára azzal az utasítással: hirdetné, hogy Székelyudvarhelyről is látható Európa, Európában pedig Székelyudvarhely nem jelentéktelen kisváros. Novellisztikája egyként merít a magyar történelemből, a szakralitásból, a kisvárosiasság szülte különc alakok rajzából, de szemtelen biztonsággal és magabiztosságból rántja le a szentet a profánba, s emeli a profánt a magasabb régióba. Az ifjú erdélyi magyar irodalom belvilága karikatúrákra készteti, nyelvi humora ennek a belvilágnak szóhasználatával éppen úgy él, mint az erdélyi hagyományokéval. Jelenleg egy csirkefogó–regénnyel érintkező kalandos történet megszerkesztésén munkálkodik, egy nevelődési regény körvonalait igyekszik felhúzni. Útja egyre magasabbra visz.
Fried István

ERDÉLYI VILLONOK

Erdélyi Villonok

A fenti címben a pokoljáró poéta neve helyén a villan szó is állhatna. Zalán Tibor 2004-ben így jellemezte a fiatal erdélyi lírikusok egyikét, Király Zoltánt: „…vágánsköltő, huszonegyedik századi villan, cluj-vári csavargó, se utód, se előbb…” Ezúttal három másik szerzőről lesz szó. A költészet napja kolozsvári forgatagában valamennyiükkel személyesen is találkozhattam (két szakmai eszmecsere, előadóestek, ünneplések, köszöntések az irodalom egyik ottani bohém törzshelyén, a Café Bulgakovban – szalonna- és hagymalakomával, pálinka-áldomással).

Felnyomták szentnek

a címe az 1974-es születésű Murányi Sándor Olivér novelláskötetének (Erdélyi Híradó Kiadó – Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy – a másik két mű szintén innen való, vagyis az Előretolt Helyőrség Könyvek számát gyarapítja. Sorozat- és kötetszerkesztő: Orbán János Dénes). Ebben „híres szentünk”-ként említtetik François Villon: a második ciklus (Pinufiusz apát pornóprédikátzióiból) emlékezik meg róla (is). Murányi, aki a teológiától a bölcsészeten át a két danos harcművészetig sok minden kipróbált, ügyes kézzel és fürge szellemmel hozta létre az aktuálissá és lokálissá tett, fiktív profán szentbeszéd felszólító módú ironikus dikcióját. Ehhez a részhez kapcsolódik a Lógalék: Pinufiusz apát hagyatékából két írása: kulcsnovellák az erdélyi fiatal írók nyájáról. Körükben nem ritkaság, hogy (akárcsak Harcsapajsz és Herkules nevezetű szereplőink) „A korcsoma felé vették útjukat, mely a Bul-ga-kov nevet viselte (ősi szikulusz kifejezés, magyarul annyit jelent: »Jobb, mint otthon«)”. Az apát-krokiknál – legyenek bármily vitriolosan kritikus és önkritikus jellegűek – valósabb irodalmi értéket képviselnek az első fejezet, a Halálka miniatürizált, lirizált elbeszélései. Épp a címadó is, meg főképp A kőgyűjtő, a Pisztrángrebbenés és a Tavasszal a farkas megrázza magát. A nyelvi regiszterek keverése ezekben sem mindig tökéletes, de tömörítő, a sorok között olvastató építettségük eredeti karakterű novelladrámákat eredményez. Murányi a konkrétumot és az elvontságot egyszerre viszi a szövegbe, s ez a képesség – a stilisztikai érettségnek köszönhetően – jó elbeszélőt, nagyepikai távlatokat is ígér.

Mi nem lóg ha áll

címen az 1980-as Muszka Sándor egy paksaméta vers két ciklusát fűzte a Muscariculum című önéletrajzi elbeszéléshez. Muszka jelenleg az erdélyi fiatal irodalom legkeresettebb komikus előadóművésze, rögtönző humorista-literátor, a stand up comedy egyik virtuóza. Szociális kritikai érzékenységét nem túlzás Hofi Gézáéhoz, poentírozó következetességét Sándor Györgyéhez, hanghordozását és vicceit az élőszóban remeklő parodistákéhoz hasonlítani (bár persze több a különbözés, mint a rokonulás, s artikulációt, mesterfogásokat lehet még tanulni). A küllemre Tersánszky Józsi Jenő langaléta termetével, szögletességével bíró Muszka a vezetéknevére rájátszó curriculum vitae lapjain nem kódorog távol a kakukmarcis élménybeszámolótól. Fordulatos élményanyag, primer vehemencia halmozódik a sodró, tabudöntögető, rétegnyelvi szövegben, amely azonban az írástechnikailag nehezebb helyeket káromkodásokkal, nyers szavakkal, ismétlésekkel üti el, ugorja át. A versek poétikailag elég kezdetlegesek, dal- és sanzonszerűségük dúdolásra, éneklésre teremtette mindet (szerzőjüknek saját együttese volt). Némi adys, józsefattilás beütés is színezheti őket: „Jön a vonat s a hegyek mögül / A reggel próbálja szárnyát / Tócsákba gyűl az égi kék / S egy varjú megunva álmát // Károgni kezd majd felszáll köröz / S a várón hogy senki éppen / Én láthatom csak mi eltörött / Minden egészben” (Minden egészben). A sok vagány, gonoszkodó geg, a beatről lekésett magányos dalnok villoniádáinak dinamizmusa nyilván jól érvényesül fiatal közönség előtt, de bátran kölcsön merném venni a kötelet a francia vagabundtól: nyakamat rá, hogy Muszka nem poétaként írja be nevét az irodalomba.

A pap leánya, birtokostul

– Bálint Tamás (1985) gyűjtötte össze e címen verseit. Ő éppenséggel iskolázott lírikus, rímről, ritmusról nem szívesen mond le. Egyik egyéni fogása, hogy a villoni ballada tájékáról átemeli a nyolcsoros strófát, s egy sorral megrövidítve olyan struktúrát farag belőle, amely nem veszíti el ugyan a rímteljességet, viszont szembeszökő kurtítottságával mégis diszharmóniát vált ki az olvasóból. Valami veszteségre utal. A versek egy része új tartalmak nélküli formajáték, ifjonti panasz az ellentmondásos életről: „Jól éltem eddig, és jól ment sorom, / de nincsenek már nyugodt éjjelek, / éberen magam őrzeni fogom, / és végül reggel nélkül ébredek. / Holott mindent megtettem értetek, / ha elalszom is nyögve riadok, / s szerencsém is tán végleg itthagyott” (A hajdan volt vígságról). Az egymásra mézként, viaszként olvadó versek takarékosan csepegtetik a személyességet, a versbeli én visszahúzódik a gondosan alakított forma mögé, s mintha onnan vizslatná, szavaival miféle hatást tesz. Egyhúrú, de nem egyhangú költészet. A villonizáláson kívül más áthallásokra is fogékony, hiszen Bálint is erdélyi Villon-siheder, s ha például A kedv csütörtöke kis tömbjét írja, Dsida Jenő Nagycsütörtök című remeke visszhangzik: „A húsvéti szünetre tartottam éppen haza, / és az éjjelt a segesvári konténerállomáson / voltam kénytelen tölteni, a síneket a tavalyi / árvíz miatt javították. Csatlakozás így nem, / de nagycsütörtök véletlenül akadt. Elsápadva / ennek tudatában, kövér cseppekben izzadtam, / sasoltam a fák ágaira felmasírozó rovarokat, / miközben az agyamra is kis hangyák indultak. / Vajon nagyobb hévvel kerekednének fel, / ha tudnák, a nyír törzse nem a mésztől fehér?

Tarján Tamás

E)RO(TO)MÁNIA RULEZ!

E)ro(to)mánia Rulez!

Egy téli napon történt, valamikor az ünnepek környékén: a Mester szólásra emelkedett. Ez máshol, más idõben óriási szenzációnak számított volna, és évszázadokig zarándokok lendítették volna fel a helyszín turistaforgalmát, de nem így történt a Városban. A Városban ugyanis nagyon sok mester élt, és megvolt az a kellemetlen szokásuk, hogy feszt szólásra emelkedtek. A nép lassan hozzászokott, mert a nép az olyan. Így aztán a Városban a mesterek tanításainak köszönhetõen teljes harmónia uralkodott. Mindenki boldog, erkölcsileg kifogásolhatatlan, a nemzetikeresztényszocreálkonzervatív-liberopolgári elveknek teljes mértékben megfelelõ életet élt. Úgy is nevezhették volna a várost, hogy Új Atlantisz (akár), de õk szerényen csak Fõvárosként emlegették. A mi Mesterünk nemcsak úgy amúgy passzióból emelkedett vala szólásra. Hanem mert felháborodott. Felháborodásának pediglen a Sátán legújabb trükkös ténykedése szolgáltatta az alapot… Az irodalmi estnek álcázott ördögi csapda talán még be is jött volna neki, ha Mesterünk nem szúrja ki, hogy bizony kilóg az a bizonyos lóláb. A Mesternek akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor az ártatlan könyvbemutatónak álcázott ördögi mûsorban elhangzottak a p-, f- és b-betûs szavak. A Fõváros lakói ugyanis nem szerettek másként tekinteni a p-re és f-re, mint szükséges eszközökre a Nemzet gyarapításának szolgálatában (bár gyanítható, hogy azért némelyiket néha másra is használták). Namármost: ha netalántán a kicsi f a kicsi p-be került az elkerülhetetlenül b, de ez mindenkinek a magánügye. Egyébként is gusztustalan dolog az egész, kár is beszélni róla, térjünk vissza inkább a Sátánra.A Sátán bizony melléfogott. Már az a tény is gyanús volt, hogy elég szedett-vedett akciócsoportot küldött: csupa alkoholista, ifjú semmirekellõ. És az is nagyon gyenge próbálkozás volt, hogy a nézõk soraiba, a jóravaló városlakók mellé, becsempészte saját embereit, akik, míg napközben szakembereknek, üzletembereknek, közéleti személyiségeknek, oktatóknak vagy kutatóknak álcázzák magukat, valójában mind a gonosz követei. Még a líder szerepkör betöltésére sem futotta jobbra a tudvalevõleg nagyreményû, ámde még gyerek Búbocskánál, akit egyrészt a személyiségével éles ellentétben álló fehér öltönye, másrészt retorikája ítélt könyörtelen bukásra. A baj ott lehetett, hogy Búbocskán nagyon érzõdött a szomszédos ország miniszterelnökeinek a hatása (Lucifer mellett csakis õket tekintette mestereinek, hiába is jöttek neki tanárai olyan nevekkel, hogy Borges, Villon, Faludy vagy hasonlók), és ezt a tényt a mi Mesterünk azonnal kiszúrta. Búbocskára túl nagy hatással voltak ezek a miniszterelnökök, olyannyira, hogy még nevet is kölcsönzött magának egyiküktõl, egy másiktól pedig hosszas és fáradságos tanulási folyamat árán szókincset, mely a trágárságokat sem nélkülözte. Egyébként is nagyon szerette a rokon népet.Szóval Búbocska megbukott, és vele együtt a díszes ördögi társaság is, midõn a Mester szólásra emelkedett, és a Fõvárosi Újság hasábjain (az írás, néhány másik fõvárosi szerzõ mestermûvével együtt, méltán pályázhat arra, hogy majdan az Új Biblia alapjait képezze) leleplezte az ördögi öszszeesküvést. Azóta sincsen könyvbemutató a Fõvárosban (esetleg a Palota dísztermében mutatják be néha helyi szerzõk erkölcsileg kifogásolhatatlan, szigorúan a népnevelés szellemében megírt mûveit, két szoboravatás között). És így újra teljes a harmónia a Fõvárosban. Csak néhány száz részeg verekedik csendben valamelyik éjszakai kultúrközpontban. Tanulság(ok):Kedves szülõk és tanárok! Ne engedjétek a gyerekeiteket, diákjaitokat könyvbemutatóra! Óvjátok õket a Gonosz mesterkedéseitõl, ne hagyjátok, hogy elültesse erkölcstelen szamárságait okos kis kobakjukba, kiszorítva onnan a Tudást. És arra is gondoljatok, hogy mennyi idejüket elveheti egy ilyen bemutató a hasznosabb dolgoktól (tévénézés, buli, kocsma, magasröptû eszmecsere a parkban és ilyenek).Elvtársak! „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának!”Vagy az a bajom, hogy még túl fiatal vagyok és szélsõségesen liberális? Akkor nem marad más hátra, minthogy felsóhajtsak, Orbán János Dénes szavaival: „Bárcsak az erdélyi fiatalságot meg lehetne rontani az irodalom által!

Simon Károly, Polgári Élet

NA MEG A BEMUTATÓ!

Na meg a bemutató!

Három szerző, Bálint Tamás, Murányi Sándor Olivér és Muszka Sándor új kötetét mutatta be három rangos irodalmár, Orbán János Dénes, Nagy Koppány Zsolt és Sántha Attila, mindannyian a transzközépnek becézett erdélyi irodalmi hullám képviselői. Bálint Tamás első verskötetét, Murányi Sándor Olivér második, ezúttal prózakötetét, valamint Muszka Sándor szintén második, versekkel elegyített prózakötetét Sántha Attila kérdésekkel, OJD csípős-humoros kommentárral, NKZS pedig tréfás-ironikus versekkel (limerick) körítve ajánlotta az olvasóknak a Gondűző étteremben.
Bálint Tamás és MSO esetében vidáman működött a kérdve- kifejtő bemutató, Muszka Sándor még harsányabb kacagásra bírta a jelenlevőket rögtönzött székelykabaré-jelenetével. Egyszóval harsogott a derű, villogtak a szólelemények, sziporkáztak – főleg a nemi élet rejtelmeiből vett – telitalálatok, pirosodtak tapsoló tenyerek, a szerzők felé forduló arcok is néha. Végül OJD szellemes Petőfi és Arany, illetve Tamási és Karinthy-stílusparódiák alapján mutatta be klasszikusaink (ál) vélekedését a homoszexualitásról. Alulírott sem tudtam visszafogni szelíd röhögésem, csupán később szomorodtam el. Alábbiak miatt:
1. A transzközép irányzattal polgárjogot nyert itt-honi magyar irodalmunkban a szexualitás összes devianciájával együtt, de ugyanezzel polgárjogot nyert a közönségesség, a nyelvi durvaság és legtöbb érték lerángatása övön aluli szintre.
2. Anyaországunkban a miniszterelnök hozta divatba a trágárságot, édes Erdélyünkben az újabb irodalom kiegészíti ezt rögeszmés erotomániával; baj, ha nem kérek belőle?
3. Megakönyvbemutató? Na meg a könyvbemutatókon az én időmben nem ittak versenyt az írók a nagyérdeművel szemtől szemben… El kell viszont ismernem, hogy a transzközéppel ebben az egyben lelki rokonságot érzek: én is vedelem pl. a sört, de lehetőleg illő helyen és illendő alkalomból.
4. Sok vihart megélt újságíró barátom mondta: soha le ne írj senkiről és semmiről olyan szöveget, amit szégyellnél fölolvasni édesanyád előtt! Édes anyanyelvünk, múljon el tőled a trágárkodás keserű divatja…
5. Ezek az írók sztárok, tehát példaképek jó néhány irodalomkedvelő, olvasmányélmények alapján önmagára találó tinédzser számára; én pedig nem szívesen engedném el a diákokat ilyen hangvételű könyvbemutatóra. Vagy az a bajom, hogy megöregedtem és szélsőségesen konzervatív lettem? Akkor az öreg Igali szavaival: grácia fejemnek!

Fábián Lajos, Polgári Élet

NINCS KEGYELEM, NINCS KATARZIS

Nincs kegyelem, nincs katarzis

(Murányi Sándor Olivér: Felnyomták szentnek
Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár 2007)

Annyi okosat mondogatott Goethe titkárának, Eckermannak, hogy Murányi Sándor Olivér újabb kötetéhez is jut belőle egy idézet. A német szellemóriás olyasmit mondott, hogy az igazi költészet az alkalmi költészet. Először udvari poétákra gondoltam, később koppant le, hogy a különös eseményhez kapcsolódó, ihlet szülte szövegre érthette szentenciáját Goethe.
MSO kötetének gerincét szűkebb régiónkban közismert szereplőket bemutató groteszk parabolák, illetve alkalomhoz kapcsolódó, ironikusan profanizáló, posztmodernül vulgarizáló példabeszédek alkotják. Szerzőnk stílusa a kopárságig szikár, lényegre törő, amint az illik a harcművészhez, MSO alteregójához. Paraboláinak legfőbb mondanivalója a méltósággal vállalt, illetve elfogadott, legtöbbször tragikus végzet: a hőst majdnem megeszi a „memme”, elviszi a halálvonat végállomásra, megjelenik neki Csaba királyfi, stb. És elmarad a katarzis az olyan konzervatív olvasóban, mint jómagam, aki lelki épülésre szokott olvasni bölcs sztorikat. Üres és teli című harcesszé-kötete után a szerző immár az Előretolt Helyőrség Szépirodalom Páholyába is berúgta poszt-teológiai üzenetét: légy kemény és viharálló, ne várj arra, hogy majd megsegít a nemi ösztön, vagy annak csitulása után Isten…

Fábián Lajos, Polgári Élet

CSAK AZ NEM ELÉG

Csak Az nem elég

Nem tudok arról, hogy az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy kiszállt volna valaha is Székelyudvarhelyre olyan szép számban, mint ahogy tette 2007 végén a Gondűző Étterem és Szálloda pincéjében szervezett hármas könyvbemutató alkalmán. Meg kellett volna erről a jelenlétről kérdezni Balázs Imre József irodalomkritikust, aki maga is részt vett az esten, illetve arról is, hogy mondjuk hét-nyolc évvel ezelőtt milyen témákban verseltek a Helyőrség ifjai. Ki tudja...?! Nincs veszve az olvasás, sem a könyvek, gondol­hat­tam volna az Előretolt Hely­őrség-könyvek bemutatá­sának estéjén, mert ugyanis az ünnep helyszíne, azaz a Gond­űző pincéje tele volt em­berrel. Mégis inkább arra gondoltam, lám-lám a könnyű irodalom, na meg ez a válogatott férfigárda csudamód vonzza a népet. Érdekes, mert ez a bi­zonyos költő-író generáció és leg­inkább műveik igencsak meg­osztják a közönséget. A haverok őrjöngve üdvözlik, a lányok nyála gyűlik, a pasik zöme rühelli, az idősb, de magukat haladó szelleműnek valló irodalmárok meghallgatják, illetve még kacarásznak is a meredek szövegeken. Az Erdélyi Magyar Írók Ligá­ja (E-MIL), az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) és az ERGO-Erdélyi Gondolat Egye­sület szervezte könyvbemutatón Lőrincz György író, az EMIA elnöke üdvözölte a kö­zönséget, ezután pedig rög­tön színre lépett a debütáns, Bá­lint Tamás (Irodalmi Jelen – Mé­hes György-debütdíj). A pap leá­nya, birtokostul (Erdélyi Hí­r­adó Kiadó, Előretolt Helyőr­ség-könyvek) című kötetére vo­natkozóan megtudtuk, sok mindenki támogatta anyagilag az írást, díj, alapítvány, mie­gy­más, a fiú pedig közgazdaságtant hallgat Kolozsvárt. Elő­ször voltak a kérdések, illetve egy közgázízű életrajzocska Or­bán János Dénes, az E-MIL el­nökének előadásában. Sán­tha Attila költő is hozzászólt, hogy például mély em­beri aggódások jellemzik Bá­lint Tamás líráját. Bálint Tamás vi­szont láthatóan zavar­ban volt a nyilvánosság előtt, pe­dig a legjobb kötetet tudhatta ma­gáénak. Nagyon jó érzék­kel, vagy tudással – mindegy – uralja a magyar nyelvet. A fel­olvasások után limerikekkel Nagy Koppány Zsolt tette fel az i-re a pontot, és általában nagy tetszést aratott velük. Jók is voltak. (OJD-életrajzocska fráteresen). Murányi Sándor Olivér Bálint Ta­mással ellentétben nem mai har­cos, a nyilvános szereplés nem zavarta, el is ragadtatta ma­gát a végén, oly jó volt fel­olvasni a művet. A Fel­nyomták szentnek című novelláskötet (Er­­délyi Híradó Kiadó, Elő­re­tolt Helyőrség-könyvek, E-MIL A­vantgarderobe-díj) már rég meg kellett volna jelenjen. Há­rom részre, vagyis inkább ket­tő­re oszlik a könyv, első a Ha­lálka, második a Pinufiusz apát por­nóprédikátzióiból, va­la­mint két novellát találunk még a Lógalékban (Pinufiusz apát ha­gyatékából). Egyébként en­nél a műnél is keresték az est há­zigazdái, hogy kik voltak a mes­terek, például Bálint Ta­más Villonra és Faludyra es­kü­dött, Murányinál már Coelhót és Borgest emlegették. Kétség sem fér hozzá, a kötet első része lírai, enyhén misztikus, míg a második sokkal szára­zabb, afféle fiktív urbán legen­dák. Látszik, hogy egymástól jól elkülöníthető időben írták ő­ket. A második rész címei na­gyon ismerősen csengenek, olyan jozefátosak. Mindenkép­pen a pornográfiának a vallásos témával való keveredése iz­galmas út, de visszás a jól is­mert lígafiguráknak, kocsmának való emlékállítás. Ide­tar­to­zik az is, hogy a harmadik, Muszka Sándor Mi nem lóg ha áll című kötetével ellentétben Mu­rányi szövege sokkal pre­cízebb, kimunkáltabb. Sánt­ha Attila ismét aggódást vélt fölfedezni az írásokban, meg nagyon erős férfiszem­szö­get (erre Murányi: „Ne ha­ra­gudj, ha nem tudok lányként írni!”). A Pinufiusz apát hagya­tékában található írások azoknak jelentenek igazán szó­rakozást, akik ismerik a sze­replőket, Endrét, Andriskát, Johnnyt, vagy ép­pen Francoist. Aki nem ismeri ezeket a miti­kus alakokat, an­nak szebb jövőt. Nagy volt a röhögés a kézdivásárhelyi Muszka Sán­dor elő­a­dásán. Apropó, előtte OJD-fé­le é­letrajz. Az ab­szurd, székely humor bejön az embereknek, főleg akkor, ha nem erőltetett, ha spon­tán, sza­bad satöbbi. És ez i­lyen volt, még akkor is, ha ez a szé­kely(kedély)esdi már lerágott csont. Nagyobb sikere volt, mint a vulgaritásoknak. A Mi nem lóg ha áll (Erdélyi Hí­r­adó Kia­dó, Előretolt Hely­őr­ség-köny­vek, Irodalmi Jelen – köl­tészeti díj) próza és vers egyben, illetve két részben. Mus­ca­riculum – igen találóan ez az első rész címe, nagyon egysze­rű szöveggel, egy adag infanti­lizmussal olyan bada-dadásan (vagy Tudósok?) győz meg ar­ról, hogy bár egyszer beleol­vass. A Muscariculum olyan han­gú, mint az Ady-verset sza­való Latinovits. Mély, közönnyel teli, megfáradt, párás. A versnél is ugyanez érezhető, nincsenek nagy amplitudók, és épp ettől jó, és nagyon új. A szövegek vulgaritásáról: e­zen a ponton sok mindent meg­tudunk a szerzőről, röhö­günk rajta, magunkon és me­­-g­int magunkon. Ha van a szö­vegben vulgáris kifejezés, akkor a szöveg legalább le­gyen olyan, mint Apollinaire Ti­zen­egyezer vesszője, vagy Sade budoárja. Csak Az nem elég (bár lehet, ezt a Helyőrség meg­cáfolja). A találka tanulsága: mindenki többé-kevésbé élvezte. Az­tán meg érdemes itt népszerű szerzőkkel könyvbemutatót szervezni, lám, hálás a közönség.

Barabás Blanka, Udvarhelyi Híradó

KIADÓI GERILLAMARKETING

Kiadói gerillamarketing
Mivel lehet eladni egy könyvbemutatót?
[17.12.2007]

Az Erdélyi Híradó Könyvkiadó zenés showműsorral próbálkozott, a legújabb Előretolt Helyőrség-kötetek mellé Murányi Tóni és zenekara muzsikált. A Bulgakov kávéház irodalmi szalonjában az összes ülőhely elkelt, a közönség pedig díjazta a házigazda Orbán János Dénes esküvői frakkját és a szerzőkről írt humoros életrajzait.
Murányi Tóni és zenekara, jobboldalt Orbán János Dénes frakkban
Bálint Tamás költő és közgazdász A pap leánya, birtokostul című kötetével indítottak, amely a szerző bevallása szerint többek között azt firtatja, hogyan lehet meggazdagodni. Végül a honoráriumban, azaz az E-MIL 1000 eurós debütdíjában is sikerült kiegyezni. Murányi Sándor Olivér Felnyomták szentnek című prózakötetének bemutatója pörgősnek és humorosnak ígérkezett. A harmadik pornó-prédikációnál (a szerző által kitalált, vadonatúj műfaj) azonban néhányan lassan úgy éreztük, egy Murányi Olivér one-man-show-ra csöppentünk,
Murányi Olivér, szerzetes, irodalmár, karatés, néptáncos, és még mi is?
ami soha nem ér véget – és ez a benyomás csak erősödött, amikor a szerző karate- és néptánctudásából is ízelítőt kaptunk. Az első sorokban viszont töretlen volt a jó hangulat, annak ellenére, hogy a rendezvény harmadik órájába is jócskán beleeveztünk. Töredelmesen bevallom, nem volt türelmem kivárni, hogy Muszka Sándor Mi nem lóg ha áll című vers- és prózakötete sorra kerüljön, úgyhogy soha nem fogom megtudni, mi hangzott el a félig önéletrajzi ihletésű, félig fiktív novellákról, illetve az azt követő versekről. Pedig érdekelt volna.

Fülöp Noémi, Balázsi-Pál Előd, Transindex

KÖNYVBEMUTATÓ MARATON

2007 végi könyvbemutató maraton a Bulgakovban

Hármas könyvbemutatóra került sor csütörtök este a Bulgakov kávéházban. Muszka Sándor, Murányi Sándor Olivér és Bálint Tamás kötetei kerültek terítékre az év utolsó irodalmi összejövetelén. Az estet Murányi Tóni és zenekara dallamos produkciói tették hangulatossá. Az Erdélyi Híradó évzáró irodalmi estjei, könyvbemutatói mindig tartogatnak kellemes meglepetéseket az érdeklődők számára, ez most is hasonló képpen történt. Orbán János Dénes az est „inkvizitora” és házigazdája humoros hangulatú „moderáló szövegekkel” mutatta be a szerzők életét, költői, írói pályafutását.Az első szereplő Bálint Tamás első kötetes szerző volt. Bálint Tamás művei nem ismeretlenek az irodalom kedvelők számára, számos írásával találkozhattunk a Helikon, Irodalmi Jelen hasábjain. Jelenleg a BBTE közgazdaság szakán végzi tanulmányait.A pap leánya, birtokostul kötet sajátos jellemzője a líraiság. A három ciklust magába tömörítő kötet igencsak élvezetes olvasmány élmény, mint ahogy erről az elhangzott versszemelvényeknek sikerült meggyőzniük az egybegyűlt közönséget.„ Elképzeltzem ezt a néhány sor egy kötetben, melyet barna csomagoló papírba csavarva cipelek ki a nyomdából az autóig, és életemben először érzem, hogy súlya van annak, amit írok.” – olvashatjuk a kötet hátulján lévő fülszövegből.Bálint Tamás A pap leánya birtokostul című kötete az idei év Debütt díját nyerte meg.Az est második „ áldozata” is hozott magával néhány meglepetést. Murányi Sándor Olivér Felnyomták a szentnek című novellás kötete érdekes stílusú írásokból áll össze, az eredeti humorral megfűszerezett novellák ezek. Megtudhatjuk, hogy milyen a pehelysúlyú zseni, milyen egy igazi költő, vagy éppen egy férfiú. Murányi Sándor Olivér izgalmas életútat járt be, amíg elért az irodalom világához, tudtuk meg a Orbán János Dénes felveztő szövegéből. A gyulafehérvári teológia padjaitól a két dános harcművészig, a bölcsésztan hallgatótól a költőig és családapáig valóban sok minden történhet egy emberrel. A szerző a könyv ismertetése mellet a karaté világából is adott ízelítőt az érdeklődőknek. A rövid harcművészeti produkció után egy kalotaszegi legényest is eltáncolt.Muszka Sándor Mi nem lóg ha áll kötete zárta a könyvbemutató maratont.A szerző nem ismeretlen az irodalombarátok számára, hiszen Ennyi ha történt című verses kötete kivívta magának a sikert. Első kötetéről kilenc darab pozitív kritika szól, s a felolvasott második kötet részletei azt bizonyítják, hogy erről is fog szólni jó néhány pozitív vélekedés. A kötet érdekessége, hogy félig lírai darabokból, félig novellákból áll.A szerző elmondása szerint az egyszerű és szép dolgokat szereti. Versei valóban az egyszerűről és szépről szólnak sajátos, erdeti stílusban. Novellái fiktív, de néhol valóságos, élerajzi ihletésű témákat dolgoznak fel, humoros, olvasmányos történetek.Az est hangulatát „megpendítő” Murányi Tóni és zenekara mint az ünnepelt szerzőknek,mint a közönségnek kiválló hangulatot szolgálattak. Elmondhatjuk hogy tartalmas év végi estnek lehettünk résztvevői.

Molnár Melinda , Erdély.Ma

SZENTSÉG ÉS NEMISÉG

Farkas Wellmann Éva

Szentség és nemiség, sajátos alakváltozatokkal

Murányi Sándor Olivér: Felnyomták szentnek. Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Kolozsvár 2007



Ritka esetekben találkozni kortárs debütköteteknél ennyi tudatossággal, bátorsággal és izgalommal, mint jelen könyv olvasásakor. Murányi Sándor Olivérnek nagy eséllyel sikerült meglepnie elszórt szövegeinek korábbi olvasóit is. Mindezt tette úgy, hogy a fent említett tulajdonságok minden mesterkéltség nélkül szövik az írások egymásutánját az utóbbi évek egyik legeredetibb, legsajátosabb hangú szövegegyüttesévé.
Karakteres, jól megkonstruált történetek ezek, amelyeknek olvasása során igen jelentős részben kiegészül az olvasói élmény a saját alkotómunka örömével. A szövegek minden információt tartalmaznak, de sosem terjengősek, mondatai nagyon rendezettek, letisztultak.
Életszerűek a témái, de még inkább ezt lehet érezni azok sajátos feldolgozási módjával kapcsolatban. A felületes olvasó számára meghökkentő lehet ahogyan Szent Ferenc vagy Antal otthonosan mozog ugyanazon könyv történeteiben, mint a remeteséget a maga módján értelmező férfi, a kisvárosi önjelölt zseni, a bűnöző vagy éppen a visszatérő Jézus . A karakterek úgy fiktívek, hogy megalkotásuknak ára nem a valószerűtlenség. Murányi igen pontosan ismeri "hőseit", sőt szerkezeti tökéletességre is törekszik. Nem tesz funkció nélküli kitérőket, vagy ha mégis úgy tűnik, utólag minden bizonnyal a játék részévé teszi az olvasó becsapatásának történetét is. Ez a valóságjelleg teszi, hogy még vonzáskörébe sem kerül Murányi a különben igen hívogató, nem egy alkotót rászedő közhely-kényszernek. Amikor a legyezőhorgászról ír, ott pontosan érezzük: szinte a szövegnek is feltehetők e különleges szenvedéllyel kapcsolatos kérdéseink, a falusi mozivetítésnek pedig minden apró részletét magunk elé képzelhetjük.
Murányinál a vallásosság, de még inkább az egyénileg átértelmezett szentség vegyül a szexualitással (és szükségszerűen annak vallásos alakváltozatával, a paráznasággal). A szerzőt ért legtöbb vád éppen ennek a kettőségnek a termékeny művészi megképződésétől tekint el. Egyfelől a könyv túlzott férfiassága, másfelől túlhajszolt szexualitása miatt szokás hibáztatni Murányi Sándor Olivért. A két – egymásból eredeztetett – vádpontot azonban szintén két, a szöveg jellegéből kikövetkeztethető ellenérvvel vélem megtámadhatónak. Mindenekelőtt az, aki a kötetről mint egységről nyilatkozik általános érvénnyel, az minden valószínűség szerint nem olvasta a könyvet. Ha olvasta volna, minden bizonnyal emlékezne arra a fejezetválasztó lapra, amely két, egymástól tematikailag független, nagyobb részre tagolja a történeteket. Ilyenformán a vádpontok is elsősorban a második fejezetre, a "pornóprédikátziókra" lehetnének vonatkoztathatóak. Másfelől ezek a szövegek – már műfajmegnevezésükből adódóan is – olyan mértékben vegyülnek a vallásossággal, hogy bizonyos pontjain az olvasásnak természetszerűleg tevődik fel a kérdés: vajon a szexualitás részletezéséért, avagy a szent tartalom grotszk megvilágításba helyezéséért íródtak meg ezek a pornóprédikációk? Különös, ám mégis természetszerű vegyüléke ez a nemiségnek és az emelkedettségnek – csupán a hátborzongatóan elfogulatlan életszerűség okán. A legyezőhorgász című szövegben található az az egyetlen mondat, amely fölöslegesnek tűnt ebben a könyvben. A legyezőhorgásznak feltett kérdésre, hogy miért horgászik, érkezik a válasz – nem kevés költőiséggel –, hogy: "– Te miért alszol, és egyáltalán: miért lélegzel?" Aztán szerzőnk magyarázkodni kezd: "Így mondta el az öreg lord, hogy életét jelenti a horgászat." A műfajjal természetesen megmagyarázható ez a minimális redundancia, azonban olvasott szövegben bizonyos mértékben a befogadói képességeket alábecsülőnek mutatkozik. Murányi Sándor a könyv egyik bemutatóján azzal "védte meg" – amúgy igen szellemesen – novelláinak túlzottan maszkulin hangnemét, hogy ő nem nő, ezért bocsássanak meg, ha nem tud úgy írni, ahogy ezt egy nő tenné. Írásait olvasva ebben nagy mértékben igazat is lehet adni neki. Egyetlen részlet nem stimmel: ha már a nemek harca beleszövődik történetünkbe, hozzáfűzném: kijelentésének megfelelően valóban nem tud úgy írni, mint egy nő. Értem ez alatt, hogy amit a nő szemszögéből igyekszik láttatni, kevésbé tűnik hitelesnek, sikerültnek, mint a saját, pontos, akár túlontúl is férfiasnak vélhető állításai.
Az első rész egyik reprezentatív darabjában, a Pér ugrik rohanó patakban címűben, a horgászatot mint ősi ösztönt értelmezi át: a rohanó patak partján hangzik el a halálhír és a születés híre. Murányi ironikusan fordul saját kijelentéseihez is, és a horgászat újból meg újból megismétlődő rítusa az emberi becsvágy és lemondás szerkezetében hasonló típusú gesztusával kerül megérdemelt közösségbe. A folytonosság csodásan megmásíthatatlan jellegének tökéletes képe a befejezés: "mert tudja, nincs két egyforma pér, de mindegyik nagyon gyorsan tud menekülni, az Alkalom pedig vissza nem tér."
A medvepásztor történéseinek részletei egyenként is elbeszélés-témák lehetnének: az Erdélyben pénzért vadászó német kocaturista esete, az először hajtani induló fiú, majd a fizikailag tönkretett külsejű, majd lelkileg megalázott nyomorult ember vívódása, az elcsúfított társát elfogadni nem tudó lány döntése... A groteszk és az ironikus határán egyensúlyoz a gesztus, amellyel a Vadászok Országos Szövetségének Elnöki Tanácsa kárpótlásul a balesetért egy medve ingyen kilövését engedélyezi a baleset után a szerencsétlen fiatalembernek. A fennkölt, a tragikus és a meg-nem-éltségből fakadó megfoghatatlanság együttesét idézi meg az olvasóban a mozdulat, mellyel a levelet megsemmisíti az írás hőse. És a végtelenül pontos, lelkiismeretes elvarrása a szálaknak: "Megértette, hogy senki és semmi nem hibás, s mindennek, ami él – a saját életének is – egyetlen célja van: a lehető legvégső időig megmaradni és megújulni. – Túlélted. Mit akarsz még? – suttogta magának gépiesen. – Aki túlél valamit, az megnyerte a saját perét, nincs joga és oka vádaskodni..." Azzal, hogy ez a kijelentés a zárórész környékén ilyenfajta távlatát nyitja a továbbgondolásnak, úgy tűnik, Murányinak valami sokkal több sikerült annál, mintha oldalakon keresztül taglalja ezen sorok értelmezését. Az egyéni alkotómunka során a megfogalmazott hiteles "történet" sajáttá minősül: a játék terébe invitálja olvasóját, épp csak a szabályok ismertetésével. Majd nagylelkűen megosztja a teremtés örömével járó izgalmat is.
Rendkívül szellemes, élvezettel olvasható darabok a Pinufiusz Apáttól származó pornóprédikációk. Murányi nem fél érthetően, izgalmasan írni, sőt, humort, cinizmust csempészni szövegeibe – s kísérletei az esetek jelentős részében telitalálatok. A csípős megjegyzéseket még érdekfeszítőbbé teszik az esetenként "kívülről" ismerős utalások, s ez abban az esetben is így van, ha a valóságban mégsem tudjuk pontosan azonosítani az analógiákat. Talán amiatt, mert általános érvényű felismerésekkel van dolgunk, melyek jócskán túlmutatnak egy-egy való élethez kapcsolható vonatkozáson. A "megfeleltetős" szövegek sorában egyébként a Jézus és a tizenkét violátor című minden bizonnyal a legfergetegesebb.
Kíméletlen, szarkasztikus, és játékosan nevettető stílusa megkülönböztethetővé teszi kortársai között, azért is, mert ezen túlmenően: témái sosem erőltetettek, a szöveg nem szétírt, és nem olyan értelemben provokatív a szöveg, hogy az olvasó virtuális kezét elengedje. És vigasztalja a szerző erkölcsét féltőket "saját" mondata: "ha túl közel kerülünk a bűnhöz, az egy idő után elhagy bennünket". Örömmel teszem hozzá mindehhez annak, aki nem tudná: Murányi Sándor Olivér jelen kötetével elnyerte a 2007-es év Avantgarderobe-díját.

Irodalmi Jelen, 2008. április