2008. november 24., hétfő

KNOCK OUT AZ OLVASÓNAK

Amikor a gép felszállt velünk a marosvásárhelyi reptérről, még nem tudhattam: sajnálatos eset történik Szegeden… Csendben poharazgattunk Évával és Tamással, miután Fried István Herder díjas irodalomtudós levezette rendezvényünket. Ekkor odaült az asztalunkhoz egy csinos lány a dumával, hogy ő még nem látott hús-vér költőt és írót, s interjúvolni kezdte a társaságot. A könyvbemutatón ott volt a lány kedvese is, aki ezúttal a mellettünk levő asztalnál pókerezett, és egyre féltékenyebb lett… Hallván, hogy a hölgy nem ismer egyetlen élő szerzőt sem, Évike elment lefeküdni, később Tamás is pihenőre tért – maradtam én, a bolond, azonban sokáig nem „örülhettem” a kislány társaságának, mert egyszer csak rám rontott a féltékeny kedves. Rövid dulakodást követően elindított fejem felé egy parasztlengőt. Leguggoltam. Amint elsuhant fölöttem támadóm ökle, tudtam: én következek… Felálltam, és teljes erőmből az arcába ütöttem. Ő nekirepült a szemközti falnak, nekem pedig elrepedt a jobb öklöm második bütyke… A következő napunkra rányomta bélyegét e kiütés, mígnem Fried tanár úr a vacsoránál helyeslően összegzett: ha ütni kell, ütni kell. Estére már feloldódott a hangulat Budapesten, a Magyar Írószövetség székházában, ahol többek között Koppány és Szálinger társaságának örülhettünk (én végig őket figyeltem, arra gondolván: ha röhögnek, ejsze tűrhetőek vagyunk). Remélem, jól mulattak felolvasásunkon a jelenlevők, így másféle knock out-ot is tudtunk adni az Olvasónak, akit a világért sem bántunk, ha ő nem támad…








2008. november 11., kedd

SECLER LITERATURE ROAD SHOW

Pécsi Györgyi irodalomkritikus szervezésében a kolozsvári Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy három - ideiglenesen a Küküllőmenti Athénba delegált - harcosát hívta könyvbemutatni november huszadikára a Magyar Írószövetség. Bálint Tamással ezúttal egy huszonegyedik századi szüzet fogunk közre Farkas Wellmann Éva sokdíjas költő személyében, a tükröt pedig Elek Tibor kritikus-főszerkesztő tartja elénk. Két nappal előtte, tizennyolcadikán, kedden Fried István professzor úr mutat be minket a szegedi egyetemistáknak. Anyáink már vasalják a székely ingeket nekünk a rangos megmérettetésre, mi pedig nyergeljük lovaink az útra. Erotikus vers, porno próza, oroszhegyi papramorgó (szilvapálinka) és nem utolsó sorban Gáborka, aki továbbra is nőt akar - nincs kegyelem a Helyőrségnél, csak a magasságos Allahnál. ;-) A fenti plakátra kattintva tájékozódhattok az időpontokról-helyszínekről. Gyertek el, várunk!!!

2008. október 30., csütörtök

NELLI

Budapesti lány, a nagy Szálinger Balázs költői tanítványa, akit Erdélybe küldött pár hónapra a mester. Egyetemi tanársegédi pályám első diákja, ő ült egyedül a bevezető órán. Ha akarnék sem tudnék karrieristává válni, mert másnap már figyelmeztetett Szálinger Pestről: vigyázzak a lányra, rám úgyse bukik, hisz erősssen rút vagyok, mutassam be OJD-nek és Wellmannak, mielőtt Kara lecsapna rá. Kérését teljesítendő, el is hívtam a Bulgakovba, ahol már ismerték (Szálinger szólt Karának, hogy mutassa be Nellit OJD-nek és Wellmannak, mielőtt Murányi lecsapna rá). Nelli azonban nem olyan, hogy le lehessen rá csapni. Ő dönt, és cselekszik. Így történt ez Homoródon is, ahova lovagolni hívtam. Ügetésre fogtam a ménem. Nelli lova lemaradt. Pár pillanat múlva száguldani kezdett paripája, hogy társát utolérje. Nelli lába kiszabadult a kengyelvasból… A lány lecsúszott a ló hátáról, ám úgy döntött, nem esik le, átfonta hát karjaival az állat nyakát, karcsú teste meg valósággal hozzáragadt a pej oldalához. Addig küzdött, míg elkerülte az esést, s épségben visszaült az ügető Séra hátára. Tiszteletem kifejezendő, az egyetlen, akinek átadtam a lovaglás hátralevő idejére székely cowboy betyár kalapom, este pedig rituálisan leöntöttem vörös borral a Gondűzőben, így pannonból Székely lett. Nem tiszteletbeli székely, hanem Székely. Hogy milyen jogon? Amelyen Csingacsguk fogadta testvérévé a sápadt arcú Vadölőt. Nelli, köszönöm, hogy Erasmus-ösztöndíjas egyetemi hallgatóként Erdélyt választottad Firenze helyett. Michelangelo távol van innen, de magadtól jöhetsz rá a vágta értelmére…

2008. október 14., kedd

SZÓÉRT SZÜLETETT


Vágyak küzdöttek egymással. Barbara arca már vonzóbb volt a barna szerzetesi csuhánál, amelyben Zordon még gyerekként saját halálát elképzelte. Abban a pillanatban, amikor postára tette felmondó levelét a ferences provinciálisnak, visszafordíthatatlanul indult el egy úton. Egy úton, mely elvezet önmagunktól, gyerekkori álmainktól, és különféle megalkuvásokkal van kikövezve; melyen mások tudják jobban, hogy mitől vagyunk boldogok, mert mi magunk elvesztettük az irányt, ezért a „lehetőségek” alakítják tovább életünket, s miközben azt hisszük, sikeresek vagyunk, nőni kezd bennünk egy belső űr, ami egyre kisebbé tesz. Mert minden ember akkora, amekkorák az álmai. A legsúlyosabb vétket ez életben pedig nem gyilkosságokkal, lopásokkal, vagy hamis szerelmekkel követjük el. Ezek az egyetlen bűn következményei csupán. A Bűné, mellyel az ember maga ellen vét, amikor két jó közül a kisebbiket választja, feladva ezzel legelső álmát, a legnagyobbat, amit az égiek adnak számára, hogy könnyebben megtalálja vele saját szavát: a szót, amiért született.

(Regényrészlet)

2008. szeptember 30., kedd

KÖNYVUDVARLÁS FEGYVERREL

Geréb Róbert barátunknak köszönhetően Erdély első magyar nyelvű könyvlerakata, a marosvásárhelyi Keleti Könyvudvar megnyitó ünnepségén mutathattuk be köteteink. És, hogy ne mondhassátok, hogy Bálint Tamással csak együtt vagyunk erősek, s buzgancs köztünk a relácia, a lerakatot vezető Trombitás János lánya, Melinda sietett segítségünkre, aki felolvasott munkáinkból, miközben mi arcát nézve arra gondoltunk: ily szép a könyvterjesztés. Tévedés azonban ne essék, a Geréb Robi kedveséről van szó, együtt szerkesztik a lerakat weboldalát: http://www.tkk.ro/ A könyvudvar egyedi kezdeményezés, le a kalappal a tulajdonos előtt, aki a megnyitót megelőzően rengeteg meghívót osztott szét politikusoknak és tanároknak, ennek ellenére huszonöten voltunk (merthogy az "értelmiségiek" többsége már többet számol, mint amennyit olvas). E létszámmal (a vándoregyetemihez hasonlóan) elégedettek lehetünk, hisz, ha arra gondolok, hogy a Mester tizenkét írni-olvasni nem tudó halásszal hódította meg a világot... Lelkes közönségünk az egyetlen fegyvert használta, amivel az emberi faj védekezni tud: röhögött. Novemberben a szegedi egyetemisták előtt újra színre lépünk - ismét szép nővel és szájkosárral: Farkas Wellmann Éva sok díjas költő választ majd el engem Bálint Tamástól, s hárman hintjük az igét a Szegedi Tudományegyetemen. Köszönjük szépen a marosvásárhelyi meghívást! Kitartást, Keleti Könyvudvar!

















KÓBOJKODÁS MAROSVÁSÁRHELYEN

Ma, 2008. szeptember 30-án, kedden 17 órától közös könyvbemutatóra hívunk Bálint Tamással Marosvásárhelyre, a Keleti Könyvudvarba (str. Nordului 1391.). Utána sörözés unicummal. Szeretettel várunk!!! Jelszó: Férfias művészettel egy nőies világban. :-)

2008. szeptember 16., kedd

CSATT ÉS HAGYMASZÁR

Az úgy kezdődött, hogy amikor jöttem haza az írótáborból, lekoppant a szemem a volán előtt, az autó önálló életre kelt, első lámpái közé vett egy útszéli fatörzset, és kurva nagyot csattantam. A frontális ütközés pedig olyan, hogy nincs benne se alagút, se fény, hanem kapsz egy légpárnát a pofádba, s ha talpra állsz, írsz egy négykezes román novellát a zsarukkal, a pisztolyszemű anyósod meg maximumra húzza a Mária Rádiót, hogy meggyőzze magát: jó, hogy megmaradtál.
A csattanás után lenyomtuk Bálint Tamással a vándoregyetemi könyvbemutatót, és... egyetemi tanársegéd lettem Kolozsvárt. Erdély leendő újságíróinak kell tanítanom a publicisztikai és az irodalmi nyelv közti hasonlóságokat és különbségeket. Apám szerint a tanár feladata felkelteni hallgatóiban az ősi kíváncsiságot, amellyel a csecsemő szemléli a hagymaszárat. Magasztos hivatás, de a székely karatecsapatot, a zeteváraljai pisztrángokat és a homoródi lovaglást nem hagyom érte, ergo továbbra is úgy járok le a hegyről Mátyás elveszett városába mint a menses: havi egy alkalommal. No nem olyan véresen, de éppoly sebesen.
Az írás tehetség és mesterség együtt. A tehetséget megalkotni nem lehet: vagy van, vagy nincs. Örülök hát, hogy nem irodalomtudományi tanszékre kerültem, mert irodalomelméleti doktori abszolutóriummal zsebemben mondom: kanonizálni, ex catedra kijelenteni, hogy mi művészet és ki a tehetség olyan, mint kurvát vinni be hittanórára, hogy szemléltesd vele a halálos bűnt.

2008. szeptember 10., szerda

KATONABAJ


Barbarám, van valami oka, hogy a női százados így viselkedik, mindenki nagyon fél tőle. Nem hiába történik ez, tanulok belőle valamit.


– Ki írta? – nézett körül Csokán százados asszony.
Zordon remegve lépett a század elé. Aznap a vacsoraidőt Csokán szobájában töltötte.
– Egy hét szabadságot kapsz, miután letetted a katonai esküt. És két liter szilvapálinkával érkezel nekem vissza onnan, a hegyeidből! – mondta Csokán – ezúttal halkan és szemlesütve.

A hét gyorsan eltelt Barbara ölében, visszautazás előtt azonban nem volt pénze a családnak szilvapálinkára. Még szerencse, hogy katonák ingyen utazhatnak a vonatokon, így Zordon határidőre ért vissza a kaszárnyába. Ágyába bújt. Halálfélelemtől reszketett, de nem tartott sokáig:megérkezése után tíz perccel hivatta őt a százados asszony.
– Pálinka?!
– Nincs.
– ???!!!
– Elvették. – hazudta szemrebbenés nélkül Zordon. Nem merte megmondani az igazat, félt, hogy a csinos nő fejét veszi.
– Ki vette el? – fortyant fel Csokán.
– Az őrök a kaszárnyakapunál.
Csokán azonnal a telefonért nyúlt.
– Halló, kapusszoba?! Sorakozó az egész kaszárnyaőrségnek, mert jövök a közlegénnyel, akit most beengedtek! – ordította, majd lecsapta a kagylót, és Zordonhoz fordult:
– Jössz, és megmutatod, ki volt! Kitépem a golyóit!
Halálsápadtan követte a nőt. Nem volt, mit tennie, a parancs az parancs. Az őrség már felsorakoztatva várta őket. Csokán orrával érintette a vigyázban álló őrségvezető orrát, miközben Zordon felé sziszegett:
– Ez volt?!
– Nem. – rebegte halkan a megszeppent harcos.
Csokán a sorban első közlegény orrának nyomta a sajátját:
– Ez volt?!
– Nem. – felelte Zordon. Annyira félt, hogy nem tudta kiagyalni a megoldást, a kialakult helyzet vált az ő urává, nem fordítva.
– Ez volt?! – üvöltötte immár magán kívül a százados nő, orrával a sokadik őr orrához érve. A katonák meg se rezzentek, előre bámultak anélkül, hogy a százados szemébe néztek volna.
– Nem ismeri fel, hogy ki volt, mert csimpánzpofája van itt mindenkinek! Ha nem vallja be önként, aki ellopta, megszoptatom az egész őrséget!!!
A katonák gyanakodva néztek egymásra. Szentül meg voltak győződve: a tettes köztük van. Mindenki dühöngött magában, hogy miért nem vall az illető, Csokán asszony pedig tovább sétált előttük fel–alá, nyomában a kifehéredett arcú Zordonnal.
– Rendben. – mondta végül a nő elcsukló hangon az őrségvezetőnek.
– Mindenki a kapusszobában hagyja a sapkáját, a nadrágszíját, és a bakancsát! Ezután elmentek a borbélyhoz, és újranyíratjátok a fejeteket nullásra! Amikor ezzel is megvagytok, jelentkeztek a kaszárnya börtönőrénél, akivel én most közlöm: egy hét zárkája van mindenkinek ebből az őrváltásból!!!
Zordon lábait elhagyta az erő. Levegőért kapkodott, és majd összeesett, miközben próbált felkészülni gondolataiban: az őrök után most ő következik.
– Gyere! - szólt Csokán, s azzal faképnél hagyták a szabadságvesztésre ítélt katonákat.
– Halló, fogda? Húsz ember jelentkezik nálatok, mindegyiket egy hétre zárjátok be külön cellákba! – mennydörögte a százados asszony. Nagyot sóhajtva vágta le a telefont.
- Kibaszott mocsok alkoholista társaság… - mormolta, majd Zordonra nézett.

(regényrészlet)

2008. augusztus 28., csütörtök

NYERŐ STRATÉGIA

Könyvbemutattunk Bálint Tamással a homoródfürdői Vándoregyetemen harminc főnek - ez azért Pesten is eredmény napjainkban, ha szépirodalomról van szó. Ott volt Gáborka is, aki azért jött, hogy tovább adhassa genetikáját. Még nem sikerült neki, de nem adja fel, mi pedig továbbra is megemlítjük, hogy ez a legnyerőbb stratégia az erdélyi magyarság számára.:-)










2008. augusztus 21., csütörtök

ÜZENET (VIDÉKRŐL VIDÉKRE)

Üzenet (vidékről vidékre)
– A két bicskázó székely góbé történetét akarod megírni? Túl provinciális! – fogadtak a kolozsvári poéták, amikor először mutatkoztam be közöttük.
Nem mondom, le is törték az irodalmi Nobel–díjjal kapcsolatos gyermeteg álmaim, vigaszom azonban nem késett: havi két kocsmázással fél év alatt „univerzálissá” váltam közöttük, hogy aztán egyik pesti tanárom vegye el újra alkotói kedvem:
– Miért emészti magát azon, hogy Székelyudvarhelyen, avagy Kolozsváron kell–e élnie? Pestről nézve mindkettő vidék!
– De Tanár úr, Berlinből – a magyar író álmainak helyszínéről – Pest és Pécs is egyformán vidék! – próbáltam megértetni magam, majd igen hosszú karrierutazásba kezdtem.
Az első állomás Berlin volt. A város vezetősége sajnálattal adta tudtomra, hogy a Német Írószövetség tanácsára Nobel–díjat kapott szerzők lakáshelye ismeretlen számukra. Berlinből átszáguldottam Párizsba, hogy ott ápoljam tovább álmom, azonban Derrida özvegye is sajnálkozva közölte, hogy újra csak vidéken vagyok, s ebből így nem lesz Nobel–díj. Nem adtam fel, hisz az önző emberi önkifejezés vágya nem ismer határokat.
Londonba utaztam, viszont ott is sajnálattal értesültem: vidéken járok, az angol díjazottak kisvárosiak – a díj átvétele előtt és után egyaránt!
Elkeseredetten repültem át New Yorkba a nagy díj–várományosok közé, s csodák csodája: itt is csalódnom kellett. Paul Auster azt mondta, vidéken vagyunk az európai kultúrához képest, s e véleményt Updike is osztotta.
***
Letörten hajóztam visszafelé a Csendes–óceánon, s e letörtségem a pekingi és bombay–i írók csak növelték. Így érkeztem vissza a Hargita–hegység lábaihoz, ahova nem sokkal ezután – díjfájdalmaim enyhítésére – elszöktettem Budapestről Vadászt, a német vizslát. Egy munkásbusz csomagtartójában csempésztem át a román–magyar határon, s ezzel ő is székely lett mint a gazdája. A székelyt pedig onnan lehet felismerni, hogy Romániában magyarnak, Magyarországon pedig románnak tartják. Mindez azonban nem sérti Vadászt, sőt engem se, hisz nagyképűség nélkül állíthatom: adtunk Budapestnek Tamási Áront, Nyirő Józsefet, Kányádi Sándort, Szőcs Gézát és Orbán János Dénest. Kodály szerint pedig nem az a fontos, hogy ki a budapesti Zeneakadémia igazgatója, hanem hogy ki a zenetanár egy falusi népiskolában… Ha pedig még messzebb megyek, arra gondolván, hogy a Toldi is a mai Romániában, egy vidéki kisvárosban született 1846-ban, a Forradalom Költőjét is itt nálunk, vidéken látták utoljára…
Mindebből egyenesen következik, hogy jelenkori fiatal székely szerzőink sebnyalogatás, panaszkodás és sértődöttség helyett most is minőséggel és ötletes témákkal próbálnak jelentkezni a kánonféltékeny anyaországi irodalom történeteibe… S hogy van–e mondanivalónk innen, az erdőből a BKV–n munkába rohanó Olvasó számára, akinek különféle számlákon folyik le az emberöltője, és akinek életvitelét már egyedüli perspektívaként említi Kodállyal szemben egy ismert jelenkori magyar politikus? A válasz: van! Mert a literatúra az erdők mélyén zizzenő falevélből és az útszéli fogadókban összekoccanó borospoharak hangjából indul elvétve az egyetemi tanszékek felé – és nem fordítva!
***
Lehet, hogy egyszer a fővárosban leszek „vidéki”. Akkor majd a Westend vízesése marad a Homoród pataka helyett, a multi pedig lakást vesz nekem, amit húsz év alatt dolgozok le, s naponta csak két esti óra áll rendelkezésemre, hogy tovább üldözzem írói karrierem a Kálvin téri ormótlan üvegpalota és a Nemzeti Múzeum között, felvéve a versenyt a kütyüvel és egy világgal, amelyben túlsúlyba került a számoló emberfajta az olvasóval. Akkor majd Vadász is csak napi húsz percet kap hajnalban, hogy munkába indulásom előtt gyorsan kirohanja magát a Szent István parkban, és elmaradnak már az alkalmi sörözések is a pesti poétabarátaimmal.
De addig is: Vadásszal együtt naponta a székelyek szeretetével gondolunk innen a hegyekből a mindenkori olvasóra, aki nem vidéki és nem központi, hanem Olvasó.

/ E naplójegyzet a magyarországi Új Könyvpiac c. irodalmi folyóirat 2008. márciusi számában jelent meg. Köszönet érte Pécsi Györgyi főszerkesztőnek! /