Az úgy kezdődött, hogy a külügy- és a hadügyminiszter látogatást tett a Hadúrnál. Király Zoltánnal átügettünk Logan-en Csíkszeredába. Bevallom, nem tartottuk jó előjelnek, hogy Attila a Négy bölcs sintér nevű kocsmába hívott, de aztán megnyugodtunk, látván, hogy a harcos csak egy sör után van, s élénk léptekkel kalauzol minket rezidenciájába. A pompás fejedelmi lakosztályban újra kezembe vehettem az immár híressé vált hadúri kardot, amellyel György oly sok csatát vívott. Ezt követően vágtattunk is vissza a Hargitán a székely Anyavárosba, ahol a G-Caféban telt ház (!!!) várta a vértestvéreket. Zoltán új versei egyszerre nevettettek és gondolkodtattak, Attila prózája pedig vágott, akár a szablyája. Az est akkora partiba torkollt, hogy Gáborka szinte nőt fogott! A vértestvérekkel már keveset láttunk mindebből, mert folytattuk a tanácskozást – Csíki sörrel és Unicummal. Néha felálltam az asztaltól, hogy drukkoljak a De La Funk-ban doboló János öcsémnek. Ilyenkor Bogáti Bokor Ákos gitárjátékát is megcsodáltam, a női tánchadról nem beszélve. Mindent egybevetve: köszönöm, Hadúr! Köszönöm, külügyminiszter úr! Átütő rendezvényen vagyunk túl, s te, kedves Olvasó, ha az alábbi fotóknak sem hiszel, gyere el a folytatásra, amely, tudod, kin múlik… Gáborka! Üzenj, ha még most sincs nő!
Ügetés! Vágta! Lépés! Ki ne ismerné ezeket a parancsszavakat? Egyik nőismerősöm azért szeret lovagolni, mert imád parancsolni egy több mázsás élőlénynek.:-) Ezzel szemben kolozsvári költőbarátaimat lehetetlen nyeregbe csalni, mert szerintük a ló nagy, csúnya, és közel sem olyan kényelmes haladni vele, mint egy Subaru-val… Valójában mindannyian más-más gondolatokkal ülünk vagy nem ülünk lóra. Van, aki magyarságtudatát igyekszik erősíteni vele, mások sportot, kikapcsolódást, természetjárást látnak benne. Karatemester-kollégám akkorát esett tizenévesen a lóról, hogy egész életére fóbia alakult ki benne. A legtöbben csupán régebbi időket idéző utazóeszközt látnak ebben a gyönyörű állatban. A gyeplő segítségével próbálják egyes, kettes vagy négyes sebességbe tenni, ide-oda rángatva fejét, amely a természet egyik legszebb alkotása… Simítottál már lósörényt, belenézve a nemes állat apró fekete szemeibe? Erre az értelmes tiszta tekintetre tiszta szándékkal kell válaszolnod. Utadon érző lény segít, „aki” számára teher vagy! Figyelj rá! Légy összhangban vele! Szeresd! Valahányszor ütlegelni kezdi a lovász az engedetlen paripát, rászólok. Lovaglópálcát nem fogadok el tőle – az a nyálas kocaturistáknak való, akik legfennebb kirándulnak a lovon. Az igazi lovas együtt mozdul lovával, nem ugrál rajta ügetés és vágta közben, feltörve marját, sem kézzel, sem pálcával nem üti az állatot, amelynek gondolatainkkal kell tudnunk parancsolni. Ha mindezt figyelembe veszed, megtörténik számodra a csoda, amely elkerüli a huszonegyedik századi zselés plázamajmok figyelmét: találkozol a csillagok fiával.
