NÉVTELEN NAP – LÁTHATATLAN FÉRFI

Székely Robin Hoodként az utóbbi időben az erdőben bujdostam, hogy ne ússzak a víz tetején. Ekkor két érdekes személy kért meg, hogy fellépésükön ne csak közönség legyek.

Iancu Laurába kétszer bújt bele – a szépség. Verssorai és arca egyaránt Aphrodité ajándékai a jelenkori irodalom számára. E szépséget igyekszik megragadni egyre örvendetesebb sikerrel Dávid Botond fotográfus, akivel annak idején együtt indultunk a Kunst útján. Tíz év barátság után nehéz elfogultság nélkül beszélni egy ilyen emberről. Egyszerre ébredt bennünk a világ… Ő állt mellettem, amikor válás terén megszereztem az első dant… Ő tanított meg arra, hogy a művésznek szebb kell hogy legyen a nője, az autója és a szmokingja, mint a válságmenedzsernek… Cserélem is le egy-kettőre – a Daciám. Budapesti tárlatmegnyitójának bevezető beszédére készülve eszembe jutnak az egymással vívott boxmeccsek, a szép nyári hetek, amikor gondtalanul autóztunk körbe a Balaton partján, közösen elmélkedve a hessei szavakon: „Az embernek meg kell kísérelnie a lehetetlent, hogy a lehetségest elérje.” Dávid Botond fotói a sejtetés, intimitás jegyében születtek. Nem hiába tartom alkotójukat – magammal ellentétben – a női szemérem utolsó védelmezőjének.:-)

A költő Udvarhelyen, a fotográfus Budapesten. Mindkét rendezvényre szeretettel várunk! Részletek a fenti plakátokon.

KIRÁNDULÁS VAGY TALÁLKOZÁS?

Ügetés! Vágta! Lépés! Ki ne ismerné ezeket a parancsszavakat? Egyik nőismerősöm azért szeret lovagolni, mert imád parancsolni egy több mázsás élőlénynek.:-) Ezzel szemben kolozsvári költőbarátaimat lehetetlen nyeregbe csalni, mert szerintük a ló nagy, csúnya, és közel sem olyan kényelmes haladni vele, mint egy Subaru-val… Valójában mindannyian más-más gondolatokkal ülünk vagy nem ülünk lóra. Van, aki magyarságtudatát igyekszik erősíteni vele, mások sportot, kikapcsolódást, természetjárást látnak benne. Karatemester-kollégám akkorát esett tizenévesen a lóról, hogy egész életére fóbia alakult ki benne. A legtöbben csupán régebbi időket idéző utazóeszközt látnak ebben a gyönyörű állatban. A gyeplő segítségével próbálják egyes, kettes vagy négyes sebességbe tenni, ide-oda rángatva fejét, amely a természet egyik legszebb alkotása… Simítottál már lósörényt, belenézve a nemes állat apró fekete szemeibe? Erre az értelmes tiszta tekintetre tiszta szándékkal kell válaszolnod. Utadon érző lény segít, „aki” számára teher vagy! Figyelj rá! Légy összhangban vele! Szeresd! Valahányszor ütlegelni kezdi a lovász az engedetlen paripát, rászólok. Lovaglópálcát nem fogadok el tőle – az a nyálas kocaturistáknak való, akik legfennebb kirándulnak a lovon. Az igazi lovas együtt mozdul lovával, nem ugrál rajta ügetés és vágta közben, feltörve marját, sem kézzel, sem pálcával nem üti az állatot, amelynek gondolatainkkal kell tudnunk parancsolni. Ha mindezt figyelembe veszed, megtörténik számodra a csoda, amely elkerüli a huszonegyedik századi zselés plázamajmok figyelmét: találkozol a csillagok fiával.

A POÉTÁK ÉS A SZÉP BÚTORKERESKEDŐ ASSZONY

Székelyhídi felolvasó estünket követőleg landoltunk Muszka Sanyival az éjjel Székelyföldön. Fellépésünket megelőzően bállal fogadta a város Böjte Csabát, Kelemen Hunort és a Székelylendet – de szerintem legalább annyira Márkus Andriskát, Muszkát és engem... Egy év elteltével a bútorkereskedő asszony változatlanul ragyogott, és házába fogadott mindhármunkat. Hogy ott mi történt, Márkuska elmeséli nektek… A „letáncolt” pálinka és bor után kissé másnaposan kezdtük el a felolvasást, nagy meglepetésünkre azonban igen jól sikerült. Gyerekek furulyáztak nekünk, ezt követően Béres Csaba polgármester mutatott be minket, majd Muszka Sanyi vette át a szót. Spontán modorával azonnal megnyerte a jelenlevőket az ügynek, így mindhárman mindent felolvashattunk, amit elterveztünk. Az est felénél egy helyi hittantanárnő tüntetőleg kivonult – reméljük, ebből nem származik majd baja a polgármester úrnak, három könyvtáros- és egy magyartanárnő azonban hűségesen kitartottak mellettünk. Kérdéseikkel ostromoltak bennünket. A sikeres esten elhangzottak Márkuska és Muszka új versei – idén mindketten megjelenő kötet előtt állnak. Summa summarum: szép volt, fiúk! Ímhol a beszélő képek:

FUTTAT?

Hogy ki futtat kit, vagy, hogy mindenki maga fut-e, Székelyhídon talán elválik, ahova a tavalyi nagy irodalmi bál után most visszatérünk a költő Muszka Sanyi és a polgármester Béres Csaba hívására. Karácsonyi Zsolt költő, szerkesztő mellett Márkus Andriska költő is jön velünk (noha szerintem ő úgy látja, hogy mi megyünk vele:-)). Békés, de szerfölött ütős program ígérkezik; előtte hajnalig tartó tánccal, utána hajnalig tartó hazadaciázással. Barátsággal várjuk az Olvasót! Részletek a fenti plakátra kattintva.

ÁTÜTÖTTÜK!

Az úgy kezdődött, hogy a külügy- és a hadügyminiszter látogatást tett a Hadúrnál. Király Zoltánnal átügettünk Logan-en Csíkszeredába. Bevallom, nem tartottuk jó előjelnek, hogy Attila a Négy bölcs sintér nevű kocsmába hívott, de aztán megnyugodtunk, látván, hogy a harcos csak egy sör után van, s élénk léptekkel kalauzol minket rezidenciájába. A pompás fejedelmi lakosztályban újra kezembe vehettem az immár híressé vált hadúri kardot, amellyel György oly sok csatát vívott. Ezt követően vágtattunk is vissza a Hargitán a székely Anyavárosba, ahol a G-Caféban telt ház (!!!) várta a vértestvéreket. Zoltán új versei egyszerre nevettettek és gondolkodtattak, Attila prózája pedig vágott, akár a szablyája. Az est akkora partiba torkollt, hogy Gáborka szinte nőt fogott! A vértestvérekkel már keveset láttunk mindebből, mert folytattuk a tanácskozást – Csíki sörrel és Unicummal. Néha felálltam az asztaltól, hogy drukkoljak a De La Funk-ban doboló János öcsémnek. Ilyenkor Bogáti Bokor Ákos gitárjátékát is megcsodáltam, a női tánchadról nem beszélve. Mindent egybevetve: köszönöm, Hadúr! Köszönöm, külügyminiszter úr! Átütő rendezvényen vagyunk túl, s te, kedves Olvasó, ha az alábbi fotóknak sem hiszel, gyere el a folytatásra, amely, tudod, kin múlik… Gáborka! Üzenj, ha még most sincs nő!

Sajtóvisszhang:

szekelyhon.ro

uh.ro