Székely Robin Hoodként az utóbbi időben az erdőben bujdostam, hogy ne ússzak a víz tetején. Ekkor két érdekes személy kért meg, hogy fellépésükön ne csak közönség legyek.Iancu Laurába kétszer bújt bele – a szépség. Verssorai és arca egyaránt Aphrodité ajándékai a jelenkori irodalom számára. E szépséget igyekszik megragadni egyre örvendetesebb sikerrel Dávid Botond fotográfus, akivel annak idején együtt indultunk a Kunst útján. Tíz év barátság után nehéz elfogultság nélkül beszélni egy ilyen emberről. Egyszerre ébredt bennünk a világ… Ő állt mellettem, amikor válás terén megszereztem az első dant… Ő tanított meg arra, hogy a művésznek szebb kell hogy legyen a nője, az autója és a szmokingja, mint a válságmenedzsernek… Cserélem is le egy-kettőre – a Daciám. Budapesti tárlatmegnyitójának bevezető beszédére készülve eszembe jutnak az egymással vívott boxmeccsek, a szép nyári hetek, amikor gondtalanul autóztunk körbe a Balaton partján, közösen elmélkedve a hessei szavakon: „Az embernek meg kell kísérelnie a lehetetlent, hogy a lehetségest elérje.” Dávid Botond fotói a sejtetés, intimitás jegyében születtek. Nem hiába tartom alkotójukat – magammal ellentétben – a női szemérem utolsó védelmezőjének.:-)
A költő Udvarhelyen, a fotográfus Budapesten. Mindkét rendezvényre szeretettel várunk! Részletek a fenti plakátokon.