– Elutazott az asszony, egyedül maradtam az autónkkal, nem lépünk el valamerre? – hívta az ifjú harcbírót testvére.– Ellépünk, átöltözöm és érkezem.
Albérletébe érve eszébe ötlött sikertelen kórházi szökése, és belévillant a halastó képe – emlékezett: kis híján összetűzésbe került a két biztonsági őrrel.
– Miért ne próbálnám meg még egyszer? Vissza kell mennem. Közben könnyebben túlteszem magam ezen a Lepecs–ügyön… Zoltán rávehető, meg aztán úgysem volt még ilyen helyzetben, ideje bevezetnem az efféle éjszakai horgászatba.
Könnyű nadrágba bújt, hogy jól át tudjon lendülni a kerítéseken. Két botot vett magához orsókkal és a műcsalikkal, amelyeket éjjel szokott használni nagy halakra.
Gondosan bezárta a bejárati ajtót, és lesietett a lépcsőkön. Zoltánt sikerült hamar meggyőznie, így ő is az alkalomnak megfelelően öltözött. Izgatottan vezetett, még soha nem égett ennyire a kalandvágytól, valósággal ugrált örömében a sofőrülésen. Zordok nyugtatni próbálta, majd előadta tervét:
– A helyszíntől jó messzire parkolunk, ahol senki nem láthatja autónkat. Ezután óvatosan felmegyünk az erdőn keresztül a tóhoz. Kurva fontos, hogy észrevétlenek maradjunk mindaddig, amíg nem lépünk akcióba. Jó nagy ívben kerüljük meg a tavat, hogy láthassuk, ha netán valaki mozog a parton. Ha nincs ott senki, átpattanunk a kerítésen, és dobunk. Elsőnek én, azután meg te.
Egy óra múlva már hangtalanul osontak a hatalmas fenyők között. Koromsötét éjszaka volt, a Hold egyáltalán nem világított. Zoltán szíve a torkában dobogott, jobb keze a horgászbot parafanyelét markolta görcsösen. Lépésről–lépésre követte bátyját, aki hiúzként lopakodott előre. Valahonnan kutyaugatás hallatszott. Amikor légvonalban a tó mellett jártak, Zordok hátra fordult.
– Ahogy megbeszéltük, jó nagy ívben teszünk egy kört a tó körül, mielőtt átugrunk a kerítésen. Öccse egyetértően bólintott, belül azonban egyre inkább úrrá lett rajta a félelem, amit akkor érzünk, amikor tilosban járunk, és akár ránk is lőhetnek a biztonsági őrök. Szorosan lépkedtek egymás után a derékig érő fűben. Ekkor hirtelen valahol felgyúlt egy nagy lámpa, és pásztázni kezdte a terepet. Leguggoltak. A kutya most már közelebbről, dühödten csaholt. Egy–két perc és ismét vaksötét lett. Az orrukig sem láttak, úgy araszoltak előre, de a rejtettség tudatára legalább felszusszanhattak. A következő pillanatban Zoltán egy kétségbeesett nyögésre lett figyelmes. Bátyja eltűnt szemei elől. Fel sem tudta fogni, mi történik, már ő is esett. Locsogás verte fel újra a csendet.
– Szar!!! – horkantott föl Zoltán félhangosan, miközben erejét feszítve kapaszkodott a mellette hadonászó Zordokba. Nyakig merültek a tótulajdonos és vendégei szarában, amelyet a vécéből a kert végi széles gödörbe vezettek. A harcbíró mellúszással próbált kievickélni a vizelettel keveredett ürülékből, amely már álláig ért. Bal vállába a rémült Zoltán kapaszkodott. Nem tudták, mennyi ideig lebeghettek így a szarban, amikor Zordok nagy nehezen elkapott egy part menti ágat, amelyet megragadva mindketten üggyel–bajjal kikászálódtak a pöcegödörből. Egymásra néztek, aztán hanyatt fekve röhögtek, mit sem törődve azzal, hogy észreveszik–e őket az őrök, vagy sem.
– Nyakig szarban! Még a fülcimpámról is csöpög! – lihegett Zordok.
– Ez messze nagyobb ötlet a biztonsági őrnél, faszikám! Rendesen beszoptuk! Gombot varrhatunk a szarukra, bazmeg! – nyerített Zoltán. Ahogy enyhült a sokk hatása, érezni kezdték az orrfacsaró bűzt. Hányinger környékezte őket. Egy szempillantás alatt lábra álltak, és nagy sietve szabadultak meg ruháiktól. Meztelenül futottak az autó felé.
– Nincs mit tenni, így ülünk be! – adta ki Zordok az utasítást. Amikor begyúlt a motor, képek villantak agyába. Bardócz prefektus urat látta a kisszeminárium szőlőszüretén, amint felbőszül a favécé ajtaja alól kilátszó, egymással szemben elhelyezett két pár cipőtől.
– Mit csináltok odabent? Gyertek ki azonnal! Mit csináltok odabent?! Gyertek ki azonnal!!! Két disznó! Vétkeztek a hatodik parancsolat ellen! Kinyitni! – ordítja a fegyelmi elöljáró, aztán elindul, hogy széles vállaival betörje az ajtót, amely magától kinyílik. A következő pillanatban Bardócz prefektus úr a szétfűrészelt ülőszerkezetnek köszönhetően valósággal belezuhan a szarba.
Bűn és bűnhődés, így rovom le, amiért kisdiákként megterveztem és véghezvittem Bardócz prefektus úr szarba juttatását. Két évtized röppent el azóta. Zoltán vajon miért bűnhődött? Ő is az én vétkemért? Erre kizárólag ő ismeri a választ… Nem vagyok babonás, ellenkezőleg, talán túlságosan is szkeptikusan próbálom elemezni a történéseket. Ekkor értettem meg, hogy a pokol és a mennyország már itt, a Földön elkezdődik. Minden, amit teszünk, még ebben az életben újra megtörténik velünk.
Lehúzták az ablakokat, hogy ne érezzék a szörnyű szagot. Zoltán mezítláb nyomta a gázpedált. Az út elején még fel–felkacagtak a történteken, aztán egyre szótlanabbá váltak. Mindketten gondolkodóba estek, miközben fáradtan meresztették előre a szemüket, várva, hogy újra megláthassák a várost. Elhagyták a hegyvidéket, dombok között haladtak, előttük kivilágítatlan szekér. Zoltánnak az utolsó pillanatban sikerült elkapnia a kormányt. Összenéztek.
– Ez is biztos halért járt ebben az órában… – próbálta oldani Zordok a hirtelen keletkezett feszültséget. Öccse nem hajtott gyorsan, most még lassabbra vette a tempót. Falvakon haladtak át, néhol már égett az udvarokon a villany. A gazdák a hajnali fejéshez készülődtek. Enyhe szél fújt. Távolról kezdtek felszakadozni a felhők.
– Lassan megérkezünk! – bíztatta öccsét a harcos. Alig értek be az első lakónegyedbe, egy útkereszteződésnél megállította őket a rendőr.
– Jó reggelt, Zerkula őrmester vagyok, a hajtási engedélyét, a személyi igazolványát és az autó papírjait kérem ellenőrzésre! Mi ez a büdösség? Babot vagy döglött csirkét ettek?
A testvérpár kővé dermedt. Egyetlen szál ruhadarab sem volt rajtuk. Nem lehetett mit tenni, ki kellett szállniuk. Elsőnek Zoltán lépett a volán mögül a rendőr elé, aki majd hanyatt vetette magát a csodálkozástól. Kisvártatva ott állt a két fiatalember anyaszült meztelenül a döbbent forgalmistával szemben. Az első percben egyikük sem tudott megszólalni a meglepetéstől. Végül a zsaru törte meg a csendet:
– Hova utaznak?
– Csak ide, a városba – felelte szemlesütve az öccse mellett didergő harcbíró.
(Regényrészlet, megjelent románul a Tribuna c. lapban)
Albérletébe érve eszébe ötlött sikertelen kórházi szökése, és belévillant a halastó képe – emlékezett: kis híján összetűzésbe került a két biztonsági őrrel.
– Miért ne próbálnám meg még egyszer? Vissza kell mennem. Közben könnyebben túlteszem magam ezen a Lepecs–ügyön… Zoltán rávehető, meg aztán úgysem volt még ilyen helyzetben, ideje bevezetnem az efféle éjszakai horgászatba.
Könnyű nadrágba bújt, hogy jól át tudjon lendülni a kerítéseken. Két botot vett magához orsókkal és a műcsalikkal, amelyeket éjjel szokott használni nagy halakra.
Gondosan bezárta a bejárati ajtót, és lesietett a lépcsőkön. Zoltánt sikerült hamar meggyőznie, így ő is az alkalomnak megfelelően öltözött. Izgatottan vezetett, még soha nem égett ennyire a kalandvágytól, valósággal ugrált örömében a sofőrülésen. Zordok nyugtatni próbálta, majd előadta tervét:
– A helyszíntől jó messzire parkolunk, ahol senki nem láthatja autónkat. Ezután óvatosan felmegyünk az erdőn keresztül a tóhoz. Kurva fontos, hogy észrevétlenek maradjunk mindaddig, amíg nem lépünk akcióba. Jó nagy ívben kerüljük meg a tavat, hogy láthassuk, ha netán valaki mozog a parton. Ha nincs ott senki, átpattanunk a kerítésen, és dobunk. Elsőnek én, azután meg te.
Egy óra múlva már hangtalanul osontak a hatalmas fenyők között. Koromsötét éjszaka volt, a Hold egyáltalán nem világított. Zoltán szíve a torkában dobogott, jobb keze a horgászbot parafanyelét markolta görcsösen. Lépésről–lépésre követte bátyját, aki hiúzként lopakodott előre. Valahonnan kutyaugatás hallatszott. Amikor légvonalban a tó mellett jártak, Zordok hátra fordult.
– Ahogy megbeszéltük, jó nagy ívben teszünk egy kört a tó körül, mielőtt átugrunk a kerítésen. Öccse egyetértően bólintott, belül azonban egyre inkább úrrá lett rajta a félelem, amit akkor érzünk, amikor tilosban járunk, és akár ránk is lőhetnek a biztonsági őrök. Szorosan lépkedtek egymás után a derékig érő fűben. Ekkor hirtelen valahol felgyúlt egy nagy lámpa, és pásztázni kezdte a terepet. Leguggoltak. A kutya most már közelebbről, dühödten csaholt. Egy–két perc és ismét vaksötét lett. Az orrukig sem láttak, úgy araszoltak előre, de a rejtettség tudatára legalább felszusszanhattak. A következő pillanatban Zoltán egy kétségbeesett nyögésre lett figyelmes. Bátyja eltűnt szemei elől. Fel sem tudta fogni, mi történik, már ő is esett. Locsogás verte fel újra a csendet.
– Szar!!! – horkantott föl Zoltán félhangosan, miközben erejét feszítve kapaszkodott a mellette hadonászó Zordokba. Nyakig merültek a tótulajdonos és vendégei szarában, amelyet a vécéből a kert végi széles gödörbe vezettek. A harcbíró mellúszással próbált kievickélni a vizelettel keveredett ürülékből, amely már álláig ért. Bal vállába a rémült Zoltán kapaszkodott. Nem tudták, mennyi ideig lebeghettek így a szarban, amikor Zordok nagy nehezen elkapott egy part menti ágat, amelyet megragadva mindketten üggyel–bajjal kikászálódtak a pöcegödörből. Egymásra néztek, aztán hanyatt fekve röhögtek, mit sem törődve azzal, hogy észreveszik–e őket az őrök, vagy sem.
– Nyakig szarban! Még a fülcimpámról is csöpög! – lihegett Zordok.
– Ez messze nagyobb ötlet a biztonsági őrnél, faszikám! Rendesen beszoptuk! Gombot varrhatunk a szarukra, bazmeg! – nyerített Zoltán. Ahogy enyhült a sokk hatása, érezni kezdték az orrfacsaró bűzt. Hányinger környékezte őket. Egy szempillantás alatt lábra álltak, és nagy sietve szabadultak meg ruháiktól. Meztelenül futottak az autó felé.
– Nincs mit tenni, így ülünk be! – adta ki Zordok az utasítást. Amikor begyúlt a motor, képek villantak agyába. Bardócz prefektus urat látta a kisszeminárium szőlőszüretén, amint felbőszül a favécé ajtaja alól kilátszó, egymással szemben elhelyezett két pár cipőtől.
– Mit csináltok odabent? Gyertek ki azonnal! Mit csináltok odabent?! Gyertek ki azonnal!!! Két disznó! Vétkeztek a hatodik parancsolat ellen! Kinyitni! – ordítja a fegyelmi elöljáró, aztán elindul, hogy széles vállaival betörje az ajtót, amely magától kinyílik. A következő pillanatban Bardócz prefektus úr a szétfűrészelt ülőszerkezetnek köszönhetően valósággal belezuhan a szarba.
Bűn és bűnhődés, így rovom le, amiért kisdiákként megterveztem és véghezvittem Bardócz prefektus úr szarba juttatását. Két évtized röppent el azóta. Zoltán vajon miért bűnhődött? Ő is az én vétkemért? Erre kizárólag ő ismeri a választ… Nem vagyok babonás, ellenkezőleg, talán túlságosan is szkeptikusan próbálom elemezni a történéseket. Ekkor értettem meg, hogy a pokol és a mennyország már itt, a Földön elkezdődik. Minden, amit teszünk, még ebben az életben újra megtörténik velünk.
Lehúzták az ablakokat, hogy ne érezzék a szörnyű szagot. Zoltán mezítláb nyomta a gázpedált. Az út elején még fel–felkacagtak a történteken, aztán egyre szótlanabbá váltak. Mindketten gondolkodóba estek, miközben fáradtan meresztették előre a szemüket, várva, hogy újra megláthassák a várost. Elhagyták a hegyvidéket, dombok között haladtak, előttük kivilágítatlan szekér. Zoltánnak az utolsó pillanatban sikerült elkapnia a kormányt. Összenéztek.
– Ez is biztos halért járt ebben az órában… – próbálta oldani Zordok a hirtelen keletkezett feszültséget. Öccse nem hajtott gyorsan, most még lassabbra vette a tempót. Falvakon haladtak át, néhol már égett az udvarokon a villany. A gazdák a hajnali fejéshez készülődtek. Enyhe szél fújt. Távolról kezdtek felszakadozni a felhők.
– Lassan megérkezünk! – bíztatta öccsét a harcos. Alig értek be az első lakónegyedbe, egy útkereszteződésnél megállította őket a rendőr.
– Jó reggelt, Zerkula őrmester vagyok, a hajtási engedélyét, a személyi igazolványát és az autó papírjait kérem ellenőrzésre! Mi ez a büdösség? Babot vagy döglött csirkét ettek?
A testvérpár kővé dermedt. Egyetlen szál ruhadarab sem volt rajtuk. Nem lehetett mit tenni, ki kellett szállniuk. Elsőnek Zoltán lépett a volán mögül a rendőr elé, aki majd hanyatt vetette magát a csodálkozástól. Kisvártatva ott állt a két fiatalember anyaszült meztelenül a döbbent forgalmistával szemben. Az első percben egyikük sem tudott megszólalni a meglepetéstől. Végül a zsaru törte meg a csendet:
– Hova utaznak?
– Csak ide, a városba – felelte szemlesütve az öccse mellett didergő harcbíró.
– De hát csóré fasszal, uraim?