2008. december 27., szombat

ÁTTÖRÉS NAGYKÁROLYBAN

Ritka érdeklődés fogadott Kölcsey városában. Első alkalommal fordult elő, hogy a könyvbemutató végén majd minden kötetünk elfogyott... Sőt, az Olvasó még kérdezett, elemzett is, Márton László személyében pedig neves magyarországi író volt jelen estünkön... De kezdjük az elején. Havas esőben érkeztünk. Ármos Lóri a város szélén várt – ez különösen jól esett. Ő indította a felolvasó estet. Új verseiből már hallottam tavaly, az E-MIL budapesti bemutatkozóján. Nem kell csalódnotok, második kötete méltó folytatása lesz az elsőnek… Évike verseit vastapssal fogadta a közönség. Az erdélyi „költőfejedelemasszony” most is kitett magáért, Tamás pedig bebizonyította: immár nem egyszerűen díjazott poéta, hanem jó előadó is, verseire nem lehet nem odafigyelni. Rólam Évikétől, Tamástól és Lóritól mindent megtudhattok. Ezúttal talán csak annyit: jó fiú voltam, most nem ütöttem ki az Olvasót, hanem egy kalotaszegi legényes után csendben ittam Ármos Sanyi bácsi finom fehér borát. Összegezve: átütő felolvasó estet tudhatunk magunk mögött. A fotók alatti linkre kattintva olvashatjátok a Krónika erdélyi magyar napilap beszámolóját. Köszönjük, Lóri! Köszönjük, Nagykároly!
Boldog Új Évet mindenkinek!








2008. december 11., csütörtök

LITERATURE DANCE SHOW

Szeged-budapesti felolvasó turnénk után román nyelvű felszólítást is kaptam: Nu daţi în cititor! (Ne bántsd az olvasót!) Ha nem szökik nekünk féltékenységből, nem bántjuk, sőt, most következő felolvasó estünkön táncra perdülünk vele: első alkalommal tartunk táncházzal egybekötött könyvbemutatót. Ármos Lóránd barátommal és szerzőtársammal régi álmunk volt egy közös fellépés, a lehetőség megadatott: december 22-én, hétfőn 19 órától Literature Dance Show Nagykárolyban! A Farkas Wellmann Éva - Ármos Lóránd - Bálint Tamás - Murányi Sándor Olivér vonósnégyest Bréda karmester mutatja be az egyetemista lányoknak. Utána marosszéki forgatós és kalotaszegi legényes - borral, éjfélig! Emőke a helyszínen tudósít. Gáborka továbbra is kitartóan vadászik. A fenti plakátra kattintva tájékozódhattok a részletekről. Gyertek el! Várunk!!!

2008. december 2., kedd

FRIED MESTER

Dr. Fried István Herder-díjas irodalomtudósnak OJD mutatott be az árkosi írótáborban. Azóta a professzor úr is bemutatott engem Éva és Tamás mellett a szegedi olvasóközönségnek. De ennél még fontosabb, hogy a hetvennégy éves Mesterben örökifjú Barátra leltem egy olyan időben, amikor az emberek keverik a barátság és a haverség fogalmát. Mikor jelezte, hogy írni fog rólam, kértem, hogy üssön–verjen a szavaival, mert a karatéban ehhez szoktam, s – amint az AIDS–szakértők is mondják – a negatív jobban életben tart.
– Majd négyszemközt… A nyilvánosság előtt most megdicsérem, de amit négyszemközt kap, azt nem teszi ki az ablakba. – mondta. Elküldött laudációját az alábbiakban közéteszem, de ne féltsetek, nem szállok el magamtól, Fried Mesternek köszönhetően máris zeng és ég a pofám…
Murányi Sándor Olivért Székelyudvarhely küldte hírhozónak a magyar irodalomba, bizonyára azzal az utasítással: hirdetné, hogy Székelyudvarhelyről is látható Európa, Európában pedig Székelyudvarhely nem jelentéktelen kisváros. Novellisztikája egyként merít a magyar történelemből, a szakralitásból, a kisvárosiasság szülte különc alakok rajzából, de szemtelen biztonsággal és magabiztosságból rántja le a szentet a profánba, s emeli a profánt a magasabb régióba. Az ifjú erdélyi magyar irodalom belvilága karikatúrákra készteti, nyelvi humora ennek a belvilágnak szóhasználatával éppen úgy él, mint az erdélyi hagyományokéval. Jelenleg egy csirkefogó–regénnyel érintkező kalandos történet megszerkesztésén munkálkodik, egy nevelődési regény körvonalait igyekszik felhúzni. Útja egyre magasabbra visz.
Fried István

2008. november 24., hétfő

KNOCK OUT AZ OLVASÓNAK

Amikor a gép felszállt velünk a marosvásárhelyi reptérről, még nem tudhattam: sajnálatos eset történik Szegeden… Csendben poharazgattunk Évával és Tamással, miután Fried István Herder díjas irodalomtudós levezette rendezvényünket. Ekkor odaült az asztalunkhoz egy csinos lány a dumával, hogy ő még nem látott hús-vér költőt és írót, s interjúvolni kezdte a társaságot. A könyvbemutatón ott volt a lány kedvese is, aki ezúttal a mellettünk levő asztalnál pókerezett, és egyre féltékenyebb lett… Hallván, hogy a hölgy nem ismer egyetlen élő szerzőt sem, Évike elment lefeküdni, később Tamás is pihenőre tért – maradtam én, a bolond, azonban sokáig nem „örülhettem” a kislány társaságának, mert egyszer csak rám rontott a féltékeny kedves. Rövid dulakodást követően elindított fejem felé egy parasztlengőt. Leguggoltam. Amint elsuhant fölöttem támadóm ökle, tudtam: én következek… Felálltam, és teljes erőmből az arcába ütöttem. Ő nekirepült a szemközti falnak, nekem pedig elrepedt a jobb öklöm második bütyke… A következő napunkra rányomta bélyegét e kiütés, mígnem Fried tanár úr a vacsoránál helyeslően összegzett: ha ütni kell, ütni kell. Estére már feloldódott a hangulat Budapesten, a Magyar Írószövetség székházában, ahol többek között Koppány és Szálinger társaságának örülhettünk (én végig őket figyeltem, arra gondolván: ha röhögnek, ejsze tűrhetőek vagyunk). Remélem, jól mulattak felolvasásunkon a jelenlevők, így másféle knock out-ot is tudtunk adni az Olvasónak, akit a világért sem bántunk, ha ő nem támad…








2008. november 11., kedd

SECLER LITERATURE ROAD SHOW

Pécsi Györgyi irodalomkritikus szervezésében a kolozsvári Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy három - ideiglenesen a Küküllőmenti Athénba delegált - harcosát hívta könyvbemutatni november huszadikára a Magyar Írószövetség. Bálint Tamással ezúttal egy huszonegyedik századi szüzet fogunk közre Farkas Wellmann Éva sokdíjas költő személyében, a tükröt pedig Elek Tibor kritikus-főszerkesztő tartja elénk. Két nappal előtte, tizennyolcadikán, kedden Fried István professzor úr mutat be minket a szegedi egyetemistáknak. Anyáink már vasalják a székely ingeket nekünk a rangos megmérettetésre, mi pedig nyergeljük lovaink az útra. Erotikus vers, porno próza, oroszhegyi papramorgó (szilvapálinka) és nem utolsó sorban Gáborka, aki továbbra is nőt akar - nincs kegyelem a Helyőrségnél, csak a magasságos Allahnál. ;-) A fenti plakátra kattintva tájékozódhattok az időpontokról-helyszínekről. Gyertek el, várunk!!!

2008. október 30., csütörtök

NELLI

Budapesti lány, a nagy Szálinger Balázs költői tanítványa, akit Erdélybe küldött pár hónapra a mester. Egyetemi tanársegédi pályám első diákja, ő ült egyedül a bevezető órán. Ha akarnék sem tudnék karrieristává válni, mert másnap már figyelmeztetett Szálinger Pestről: vigyázzak a lányra, rám úgyse bukik, hisz erősssen rút vagyok, mutassam be OJD-nek és Wellmannak, mielőtt Kara lecsapna rá. Kérését teljesítendő, el is hívtam a Bulgakovba, ahol már ismerték (Szálinger szólt Karának, hogy mutassa be Nellit OJD-nek és Wellmannak, mielőtt Murányi lecsapna rá). Nelli azonban nem olyan, hogy le lehessen rá csapni. Ő dönt, és cselekszik. Így történt ez Homoródon is, ahova lovagolni hívtam. Ügetésre fogtam a ménem. Nelli lova lemaradt. Pár pillanat múlva száguldani kezdett paripája, hogy társát utolérje. Nelli lába kiszabadult a kengyelvasból… A lány lecsúszott a ló hátáról, ám úgy döntött, nem esik le, átfonta hát karjaival az állat nyakát, karcsú teste meg valósággal hozzáragadt a pej oldalához. Addig küzdött, míg elkerülte az esést, s épségben visszaült az ügető Séra hátára. Tiszteletem kifejezendő, az egyetlen, akinek átadtam a lovaglás hátralevő idejére székely cowboy betyár kalapom, este pedig rituálisan leöntöttem vörös borral a Gondűzőben, így pannonból Székely lett. Nem tiszteletbeli székely, hanem Székely. Hogy milyen jogon? Amelyen Csingacsguk fogadta testvérévé a sápadt arcú Vadölőt. Nelli, köszönöm, hogy Erasmus-ösztöndíjas egyetemi hallgatóként Erdélyt választottad Firenze helyett. Michelangelo távol van innen, de magadtól jöhetsz rá a vágta értelmére…

2008. október 14., kedd

SZÓÉRT SZÜLETETT


Vágyak küzdöttek egymással. Barbara arca már vonzóbb volt a barna szerzetesi csuhánál, amelyben Zordon még gyerekként saját halálát elképzelte. Abban a pillanatban, amikor postára tette felmondó levelét a ferences provinciálisnak, visszafordíthatatlanul indult el egy úton. Egy úton, mely elvezet önmagunktól, gyerekkori álmainktól, és különféle megalkuvásokkal van kikövezve; melyen mások tudják jobban, hogy mitől vagyunk boldogok, mert mi magunk elvesztettük az irányt, ezért a „lehetőségek” alakítják tovább életünket, s miközben azt hisszük, sikeresek vagyunk, nőni kezd bennünk egy belső űr, ami egyre kisebbé tesz. Mert minden ember akkora, amekkorák az álmai. A legsúlyosabb vétket ez életben pedig nem gyilkosságokkal, lopásokkal, vagy hamis szerelmekkel követjük el. Ezek az egyetlen bűn következményei csupán. A Bűné, mellyel az ember maga ellen vét, amikor két jó közül a kisebbiket választja, feladva ezzel legelső álmát, a legnagyobbat, amit az égiek adnak számára, hogy könnyebben megtalálja vele saját szavát: a szót, amiért született.

(Regényrészlet)

2008. szeptember 30., kedd

KÖNYVUDVARLÁS FEGYVERREL

Geréb Róbert barátunknak köszönhetően Erdély első magyar nyelvű könyvlerakata, a marosvásárhelyi Keleti Könyvudvar megnyitó ünnepségén mutathattuk be köteteink. És, hogy ne mondhassátok, hogy Bálint Tamással csak együtt vagyunk erősek, s buzgancs köztünk a relácia, a lerakatot vezető Trombitás János lánya, Melinda sietett segítségünkre, aki felolvasott munkáinkból, miközben mi arcát nézve arra gondoltunk: ily szép a könyvterjesztés. Tévedés azonban ne essék, a Geréb Robi kedveséről van szó, együtt szerkesztik a lerakat weboldalát: http://www.tkk.ro/ A könyvudvar egyedi kezdeményezés, le a kalappal a tulajdonos előtt, aki a megnyitót megelőzően rengeteg meghívót osztott szét politikusoknak és tanároknak, ennek ellenére huszonöten voltunk (merthogy az "értelmiségiek" többsége már többet számol, mint amennyit olvas). E létszámmal (a vándoregyetemihez hasonlóan) elégedettek lehetünk, hisz, ha arra gondolok, hogy a Mester tizenkét írni-olvasni nem tudó halásszal hódította meg a világot... Lelkes közönségünk az egyetlen fegyvert használta, amivel az emberi faj védekezni tud: röhögött. Novemberben a szegedi egyetemisták előtt újra színre lépünk - ismét szép nővel és szájkosárral: Farkas Wellmann Éva sok díjas költő választ majd el engem Bálint Tamástól, s hárman hintjük az igét a Szegedi Tudományegyetemen. Köszönjük szépen a marosvásárhelyi meghívást! Kitartást, Keleti Könyvudvar!

















KÓBOJKODÁS MAROSVÁSÁRHELYEN

Ma, 2008. szeptember 30-án, kedden 17 órától közös könyvbemutatóra hívunk Bálint Tamással Marosvásárhelyre, a Keleti Könyvudvarba (str. Nordului 1391.). Utána sörözés unicummal. Szeretettel várunk!!! Jelszó: Férfias művészettel egy nőies világban. :-)

2008. szeptember 16., kedd

CSATT ÉS HAGYMASZÁR

Az úgy kezdődött, hogy amikor jöttem haza az írótáborból, lekoppant a szemem a volán előtt, az autó önálló életre kelt, első lámpái közé vett egy útszéli fatörzset, és kurva nagyot csattantam. A frontális ütközés pedig olyan, hogy nincs benne se alagút, se fény, hanem kapsz egy légpárnát a pofádba, s ha talpra állsz, írsz egy négykezes román novellát a zsarukkal, a pisztolyszemű anyósod meg maximumra húzza a Mária Rádiót, hogy meggyőzze magát: jó, hogy megmaradtál.
A csattanás után lenyomtuk Bálint Tamással a vándoregyetemi könyvbemutatót, és... egyetemi tanársegéd lettem Kolozsvárt. Erdély leendő újságíróinak kell tanítanom a publicisztikai és az irodalmi nyelv közti hasonlóságokat és különbségeket. Apám szerint a tanár feladata felkelteni hallgatóiban az ősi kíváncsiságot, amellyel a csecsemő szemléli a hagymaszárat. Magasztos hivatás, de a székely karatecsapatot, a zeteváraljai pisztrángokat és a homoródi lovaglást nem hagyom érte, ergo továbbra is úgy járok le a hegyről Mátyás elveszett városába mint a menses: havi egy alkalommal. No nem olyan véresen, de éppoly sebesen.
Az írás tehetség és mesterség együtt. A tehetséget megalkotni nem lehet: vagy van, vagy nincs. Örülök hát, hogy nem irodalomtudományi tanszékre kerültem, mert irodalomelméleti doktori abszolutóriummal zsebemben mondom: kanonizálni, ex catedra kijelenteni, hogy mi művészet és ki a tehetség olyan, mint kurvát vinni be hittanórára, hogy szemléltesd vele a halálos bűnt.

2008. szeptember 10., szerda

KATONABAJ


Barbarám, van valami oka, hogy a női százados így viselkedik, mindenki nagyon fél tőle. Nem hiába történik ez, tanulok belőle valamit.


– Ki írta? – nézett körül Csokán százados asszony.
Zordon remegve lépett a század elé. Aznap a vacsoraidőt Csokán szobájában töltötte.
– Egy hét szabadságot kapsz, miután letetted a katonai esküt. És két liter szilvapálinkával érkezel nekem vissza onnan, a hegyeidből! – mondta Csokán – ezúttal halkan és szemlesütve.

A hét gyorsan eltelt Barbara ölében, visszautazás előtt azonban nem volt pénze a családnak szilvapálinkára. Még szerencse, hogy katonák ingyen utazhatnak a vonatokon, így Zordon határidőre ért vissza a kaszárnyába. Ágyába bújt. Halálfélelemtől reszketett, de nem tartott sokáig:megérkezése után tíz perccel hivatta őt a százados asszony.
– Pálinka?!
– Nincs.
– ???!!!
– Elvették. – hazudta szemrebbenés nélkül Zordon. Nem merte megmondani az igazat, félt, hogy a csinos nő fejét veszi.
– Ki vette el? – fortyant fel Csokán.
– Az őrök a kaszárnyakapunál.
Csokán azonnal a telefonért nyúlt.
– Halló, kapusszoba?! Sorakozó az egész kaszárnyaőrségnek, mert jövök a közlegénnyel, akit most beengedtek! – ordította, majd lecsapta a kagylót, és Zordonhoz fordult:
– Jössz, és megmutatod, ki volt! Kitépem a golyóit!
Halálsápadtan követte a nőt. Nem volt, mit tennie, a parancs az parancs. Az őrség már felsorakoztatva várta őket. Csokán orrával érintette a vigyázban álló őrségvezető orrát, miközben Zordon felé sziszegett:
– Ez volt?!
– Nem. – rebegte halkan a megszeppent harcos.
Csokán a sorban első közlegény orrának nyomta a sajátját:
– Ez volt?!
– Nem. – felelte Zordon. Annyira félt, hogy nem tudta kiagyalni a megoldást, a kialakult helyzet vált az ő urává, nem fordítva.
– Ez volt?! – üvöltötte immár magán kívül a százados nő, orrával a sokadik őr orrához érve. A katonák meg se rezzentek, előre bámultak anélkül, hogy a százados szemébe néztek volna.
– Nem ismeri fel, hogy ki volt, mert csimpánzpofája van itt mindenkinek! Ha nem vallja be önként, aki ellopta, megszoptatom az egész őrséget!!!
A katonák gyanakodva néztek egymásra. Szentül meg voltak győződve: a tettes köztük van. Mindenki dühöngött magában, hogy miért nem vall az illető, Csokán asszony pedig tovább sétált előttük fel–alá, nyomában a kifehéredett arcú Zordonnal.
– Rendben. – mondta végül a nő elcsukló hangon az őrségvezetőnek.
– Mindenki a kapusszobában hagyja a sapkáját, a nadrágszíját, és a bakancsát! Ezután elmentek a borbélyhoz, és újranyíratjátok a fejeteket nullásra! Amikor ezzel is megvagytok, jelentkeztek a kaszárnya börtönőrénél, akivel én most közlöm: egy hét zárkája van mindenkinek ebből az őrváltásból!!!
Zordon lábait elhagyta az erő. Levegőért kapkodott, és majd összeesett, miközben próbált felkészülni gondolataiban: az őrök után most ő következik.
– Gyere! - szólt Csokán, s azzal faképnél hagyták a szabadságvesztésre ítélt katonákat.
– Halló, fogda? Húsz ember jelentkezik nálatok, mindegyiket egy hétre zárjátok be külön cellákba! – mennydörögte a százados asszony. Nagyot sóhajtva vágta le a telefont.
- Kibaszott mocsok alkoholista társaság… - mormolta, majd Zordonra nézett.

(regényrészlet)