Barbarám, van valami oka, hogy a női százados így viselkedik, mindenki nagyon fél tőle. Nem hiába történik ez, tanulok belőle valamit.
– Ki írta? – nézett körül Csokán százados asszony.
Zordon remegve lépett a század elé. Aznap a vacsoraidőt Csokán szobájában töltötte.
– Egy hét szabadságot kapsz, miután letetted a katonai esküt. És két liter szilvapálinkával érkezel nekem vissza onnan, a hegyeidből! – mondta Csokán – ezúttal halkan és szemlesütve.
A hét gyorsan eltelt Barbara ölében, visszautazás előtt azonban nem volt pénze a családnak szilvapálinkára. Még szerencse, hogy katonák ingyen utazhatnak a vonatokon, így Zordon határidőre ért vissza a kaszárnyába. Ágyába bújt. Halálfélelemtől reszketett, de nem tartott sokáig:megérkezése után tíz perccel hivatta őt a százados asszony.
– Pálinka?!
– Nincs.
– ???!!!
– Elvették. – hazudta szemrebbenés nélkül Zordon. Nem merte megmondani az igazat, félt, hogy a csinos nő fejét veszi.
– Ki vette el? – fortyant fel Csokán.
– Az őrök a kaszárnyakapunál.
Csokán azonnal a telefonért nyúlt.
– Halló, kapusszoba?! Sorakozó az egész kaszárnyaőrségnek, mert jövök a közlegénnyel, akit most beengedtek! – ordította, majd lecsapta a kagylót, és Zordonhoz fordult:
– Jössz, és megmutatod, ki volt! Kitépem a golyóit!
Halálsápadtan követte a nőt. Nem volt, mit tennie, a parancs az parancs. Az őrség már felsorakoztatva várta őket. Csokán orrával érintette a vigyázban álló őrségvezető orrát, miközben Zordon felé sziszegett:
– Ez volt?!
– Nem. – rebegte halkan a megszeppent harcos.
Csokán a sorban első közlegény orrának nyomta a sajátját:
– Ez volt?!
– Nem. – felelte Zordon. Annyira félt, hogy nem tudta kiagyalni a megoldást, a kialakult helyzet vált az ő urává, nem fordítva.
– Ez volt?! – üvöltötte immár magán kívül a százados nő, orrával a sokadik őr orrához érve. A katonák meg se rezzentek, előre bámultak anélkül, hogy a százados szemébe néztek volna.
– Nem ismeri fel, hogy ki volt, mert csimpánzpofája van itt mindenkinek! Ha nem vallja be önként, aki ellopta, megszoptatom az egész őrséget!!!
A katonák gyanakodva néztek egymásra. Szentül meg voltak győződve: a tettes köztük van. Mindenki dühöngött magában, hogy miért nem vall az illető, Csokán asszony pedig tovább sétált előttük fel–alá, nyomában a kifehéredett arcú Zordonnal.
– Rendben. – mondta végül a nő elcsukló hangon az őrségvezetőnek.
– Mindenki a kapusszobában hagyja a sapkáját, a nadrágszíját, és a bakancsát! Ezután elmentek a borbélyhoz, és újranyíratjátok a fejeteket nullásra! Amikor ezzel is megvagytok, jelentkeztek a kaszárnya börtönőrénél, akivel én most közlöm: egy hét zárkája van mindenkinek ebből az őrváltásból!!!
Zordon lábait elhagyta az erő. Levegőért kapkodott, és majd összeesett, miközben próbált felkészülni gondolataiban: az őrök után most ő következik.
– Gyere! - szólt Csokán, s azzal faképnél hagyták a szabadságvesztésre ítélt katonákat.
– Halló, fogda? Húsz ember jelentkezik nálatok, mindegyiket egy hétre zárjátok be külön cellákba! – mennydörögte a százados asszony. Nagyot sóhajtva vágta le a telefont.
- Kibaszott mocsok alkoholista társaság… - mormolta, majd Zordonra nézett.
(regényrészlet)
Ritka érdeklődés fogadott Kölcsey városában. Első alkalommal fordult elő, hogy a könyvbemutató végén majd minden kötetünk elfogyott... Sőt, az Olvasó még kérdezett, elemzett is, Márton László személyében pedig neves magyarországi író volt jelen estünkön... De kezdjük az elején. Havas esőben érkeztünk. Ármos Lóri a város szélén várt – ez különösen jól esett. Ő indította a felolvasó estet. Új verseiből már hallottam tavaly, az E-MIL budapesti bemutatkozóján. Nem kell csalódnotok, második kötete méltó folytatása lesz az elsőnek… Évike verseit vastapssal fogadta a közönség. Az erdélyi „költőfejedelemasszony” most is kitett magáért, Tamás pedig bebizonyította: immár nem egyszerűen díjazott poéta, hanem jó előadó is, verseire nem lehet nem odafigyelni. Rólam Évikétől, Tamástól és Lóritól mindent megtudhattok. Ezúttal talán csak annyit: jó fiú voltam, most nem ütöttem ki az Olvasót, hanem egy kalotaszegi legényes után csendben ittam Ármos Sanyi bácsi finom fehér borát. Összegezve: átütő felolvasó estet tudhatunk magunk mögött. A fotók alatti linkre kattintva olvashatjátok a Krónika erdélyi magyar napilap beszámolóját. Köszönjük, Lóri! Köszönjük, Nagykároly! 
