Ne féljünk az emberiség fejlődésétől! – válaszolt Kányádi Sándor a könyv jövőjére vonatkozó kérdésemre. A kutya, a ló és a könyv tehát mindvégig mellettünk marad – akkor is, ha ölebként, versenylóként és hangos könyvként kísér bennünket tovább. Én azért kitartok Jágó, a weimari vizsla mellett, és remélem, hamarosan lógazda is lehetek – nem kölcsön paripákon kell vágtáznom Homoródon. Ami pedig a könyvet illeti… Egyetértek Sándor bácsival: a forma változása nem érinti magát a gondolatot. Kányádi szerint a poéta lehet jó házas, ha elég távol él tőle anyósa, nem ül sokat otthon, és úgy tisztelik, hogy nem mernek udvarolni feleségének.:-) Hegyvidéken az emberek hosszabb életűek szoktak lenni, a szavak is jobban megőrződnek – bátorította a jelenlévő székelyeket a költő. Sándor bácsi meghatódott Noszlopi Boti szép köszöntő szavaitól, mint ahogy én is meghatódtam, amikor két órás párbeszédünk végén felpattant mellőlem az örökifjú Költő, és elszavalta Előhang című versét. Köszönöm szépen, hogy eljöttetek! Beszéljenek emlékezetes estünkről az elmaradhatatlan képek:
Kapcsolódó: Irodalmi Jelen