VÉRTESTVÉREK

György Attilát indiánbirkózás közben ismertem meg (Az indiánbirkózás lényege: a küzdők megfogják egymás kezét, és hüvelykujjukkal próbálják elérni a másik testét). Nem számított az eső, és az sem, hogy majdnem húsz kiló súlykülönbség van közöttünk. Ott küzdöttem a záporban a Hadúrral, aki nem frusztrálta le magát a huszonhárom év karatémtól, ezért 14:0-ra nyert. Egy évvel később 3:2-re győztem. A döntő tehát még hátravan… A szabadfogású birkózást, az ököl- és kardvívást még nem próbáltuk, de indiánbirkózásban szinte verhetetlen. Aki úgy tud harcolni, mint ő, annak nincs is szüksége szavakra a nőknél. Csak rájuk szegzi igen szúrós tekintetét, s ennyit mond: - Jössz? – És jön a női gyönyörsóhaj, sőt a gyerek. Nem hiába volt megtisztelő számomra, amikor 2007 augusztusában Üres és Teli című harcesszé-kötetem a Hadúr méltatta – keresztes lovagi jelvénnyel mellén. Most is előttem van, amint harcosként, méltósággal áll a könyvbemutatót jelenlétével megtisztelő, tíz Tokyo-ból érkezett hús-vér japán karate-mester között, majd a Harcosok könyve testvérkönyvévé fogadja első kötetem, sőt, évente újraalakított képzeletbeli „székely kormánya” védelmi miniszterévé nevez ki… Mert György Attila az egyedüli író, akinek saját kormánya van. Hajós a kikötőben című regényében Szindbád, a harcos szemével a nők mellett a szalonnáról, a veres hagymáról és a túróról is úgy tud írni, hogy kötete elolvasása után fel kellett kelnem éjjel ágyamból, másodszori vacsorára, immár az említett székely ételkincsek elfogyasztására…
Nemrég hallottam, hogy György Attila felmetszette bicskával az erdélyi magyar költészet különleges képviselője alkarját, vértestvéri szerződést kötvén vele. Király Zoltán Szombat, szobámban képzelődöm című kötetének bemutatóján még egyetemistaként ültem a kolozsvári Music Pub (ma Irish Pub) zsebtermében. A versek közt volt egy Lucky Strike című, amire François Bréda rákérdezett, „mennyire hiteles”. A költő nagy derültség közepette elővett bőrdzsekijéből egy csomag Lucky Strike cigarettát, és kidobta az asztalra. Nem sokkal később őt választották az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezető elnökévé. Férfifiók című új kötetét tegnap éjjel olvastam ki. Előrebocsátom, hogy rövid, gondolati versei új hangot jelentenek az irodalomban. Hogy ez mennyire így van, személyesen is meggyőződhettek róla december 29-én, kedden a Küküllő-menti Agorán, ahol színre lépnek a fenegyerek vértestvérek! Az akcióból kisebbik öcsém, János, a dobos is kiveszi részét zenekarával: az est keretén belül fellép a kolozsvári De La Funk! Eljön Gáborka (minden rendezvényünk érte van – amíg nőt fog!:-))! Gyere el te is! Várunk! Részletek a fenti plakátra kattintva.

A GONDOLKODÓ

Előttem ül. Maga elé néz. Órák telnek el, hogy arcát fürkészem. Tekintetem lassan halad lefelé. Megcsodálom izmos vállait, kőkemény felkarizmát. Alkarját figyelve újabb órákat töltök el. Mert a férfierő az alkar izomrostjain mutatkozik meg leginkább. E rostokon igyekszem felmérni a veszélyt, mielőtt ellenfeleimmel harcra kelnék. Hirtelen villan belém, hogy felvettem testtartását. Most ugyanúgy ülök, mint ő: bal térdemre helyezett jobb karom ökléhez támasztom fejem. Hasizmát figyelem, és gondolkodom. Gyerekkorom óta hasfalam edzettem legtöbbet. A harcos gyomrát ha átütik, lelkét ütik át. Egyes keleti harcosok szerint a lélek a gyomorban lakozik. Ezért vágják fel hasfalukat a japán szamurájok a harakirivel, ha súlyosan vétkeznek. Törvényeik értelmében a bűnös léleknek távoznia kell a gyomron át. Uruk parancsára vagy önként végeznek magukkal. Úgy élnek, hogy bármikor fogadni tudják a halált. Miután felvágták éles tőrrel hasukat, segítséget kapnak: a mellettük álló kardmester egyetlen suhintással vágja le fejüket. Így kerülik el, hogy a halál előtti fájdalom miatt megszégyenüljenek. Combizmait, majd lábszárát figyelem. Mintha megállt volna az idő. Periférikusan szemlélem, hogy egyszerre láthassam minden testrészét. Olyan, mint a hiúz, mely másodperctöredékekre szoborrá vált az állatkertben, mielőtt áldozatára, a visítozó fehér házinyúlra rontott volna: a még és a már közti feszültségben lebeg. Nem értem, miért nem tudta megfejteni senki, miről gondolkodhat. A harcról, mely szellemi és anyagi világunk, a létezés fő mozgatórugója. Felpillantok. Mintha felállna és elindulna. Úgy tűnik, látogatók döbbent serege követi egészen a kert kapujáig. Ülve maradok. Utánzom őt. A japán turisták most engem fényképeznek. Szemeim lehúnyom, és megpróbáltatásokkal teli utamra gondolok. Esteledik. Egy kéz ér fejemhez. Felriadok. Dani tekint rám. Mellőle szól halkan a kapus: – Pardon, Monsieur, je sais que le Maître a créé quelque chose deparfait, mai c'est l'heure de la fermeture, vous devez quitter le jardin du musée (Bocsásson meg uram, tisztában vagyok vele, hogy a mester szobrai bámulatra méltó remekművek, de most már záróra, kérem, fáradjon ki a múzeumkertből).

(Regényrészlet)

NAGYVADAK...

Felolvasásunk napján éppen befejeztük a Székelyszentkirályi Karatecsapattal az edzést, amikor a tornaterem kapujánál Szálinger Balázs szállt ki Muszka mellől az autóból… S nyelni, se köpni nem tudtam a meglepettségtől, de szerintem neki sem lehetett fogalma, mekkora örömet okozott betoppanásával… Igazi vándorpoéta, elődeihez hasonlóan igyekszik bejárni a szentkoronához tartozó valamennyi területet. Hogy ebből lesz-e aztán forradalom, nem tudom. Balázs elkísért minket Gyergyóalfaluba, szintén jó meglepetést okozva Farkas Wellmann Endrének, aki ugyancsak kitett magáért: a Sövér Elek Iskolaközpont dísztermében hatalmas diáksereg fogadta Wellmann tanár úr vendégeit, akik Fried mester felszólítására egyenként olvastak fel munkáikból. A vastapsot követően száguldottunk vissza a székelyudvarhelyi G. Café-ba, ahol nem kevésbé lelkes közönség várta szegedi vendégeinket. Az udvarhelyi felolvasást Orcsik Roland indította, majd Kollár Árpád következett, akit Lanczkor Gábor váltott fel az Amrita-versekkel. Fried magiszter Kovács Flóra szegedi egyetemi előadó tanárral együtt mutatta be az ifjú poétákat. Az erdélyi irodalmat Wellmann Évikével, Muszkával és Bálint Tamással képviseltük. Szálinger maradt a bónusz-kakukktojás, merthogy ő zalai székely. Az est végén a Tanár úr megköszönte Kazinczy Ferencnek a mai magyar és modern irodalom szolgálatában végzett munkáját. Végül ezt mondta:„ezek a fiatalok jelentik a magyar irodalomban a jövőt, és majdnem a jelent is.” Elbizakodás helyett másnap megmásztuk a Madarasi Hargita csúcsát. Homoródra érve már csak alvó medvéket találtunk. Hogy ki lenne az igazi nagyvad az életben? Ezt újra és újra megtudják a vadászok. És a jelenkori irodalomban? Száz év – és kiderül. Addig is hálásan köszönjük, hogy eljött minket meghallgatni az Olvasó! Végezetül pedig beszéljenek a képek:

WELLMANN

Farkas Wellmann Endre költővel padtársak voltunk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban, ahova minden reggel ministrálás és szentáldozás után érkeztem, ő pedig pornómagazinokkal gondoskodott arról, hogy visszaereszkedjek a Földre. Nemrég nagyon megbántottam Wellmannt, most viszont az égiek alkalmat adtak számomra a jóvátételre: Barátom hívására átlépünk a Libánon, jelenlegi lakhelyére, Gyergyóalfaluba felolvasni – Fried magiszterrel és a poéta kontingenssel! Jövünk, Wellmann! Ott leszünk! Álljon itt hirdetésed:

November 20-án, pénteken 16 órától író–olvasó találkozóra kerül sor a gyergyóalfalui Sövér Elek Iskolaközpont dísztermében. A rendezvény meghívottjai: Kovács Flóra, Kollár Árpád, Orcsik Roland, Lanczkor Gábor, Bálint Tamás, Muszka Sándor és Murányi Sándor Olivér. Rövid előadást tart dr. Fried István, Herder-díjas irodalomtörténész, a szegedi József Attila Tudományegyetem Komparatisztika Tanszékének vezetője. Az est házigazdája Farkas Wellmann Endre.
Mindenkit szeretettel várunk!

NAGYVADAK?

Láttatok már szabad medvét tíz méterről? Nekem egy alkalommal sikerült, igaz, órákat vártam a pillanatra a homoródi lesben, ahova azóta is hetente kijárok gondolkodni. Újra meg újra felidézem magamban a félelmetes látványt, amikor a nagyvad beledugja orrát a döglött ló gyomrába, majd vértől csöpögő pofával újra meg újra felnéz, hogy ellenőrizze: figyeli-e őt netán valaki… A Kovács Flóra - Kollár Árpád - Orcsik Roland - Lanczkor Gábor literátor vonósnégyesnek ilyen erdélyi programot ígértem – remélem, nem felelőtlenül. Szerencsére nincs még itt a fagy, hogy felvonuljanak a barna bundások a völgyekből a Hargitára. A szeged-vajdasági poétacsapat vezetője, Fried professzor már jelezte: ő a székelyudvarhelyi Gondűző Étteremből, Wellmann Évike társaságában, egy kávé mellett kívánja nézni a medvét. A G. Caféban sorra kerülő esten viszont megtudhatjuk tőle, hogy kik az igazi nagyvadak, és fellelhető-e néhányuk a jelenkori irodalomban. A rendezvényre csereprogram keretén belül kerül sor: októberben Muszka Sanyival és Bálint Tamással olvastunk fel barátaink szervezésében a szabadkai Sínbusz Fesztiválon, most ők jönnek, hogy tiszteletüket tegyék a székely anyavárosban. Lótetem előkészítve. Medvék kifésülve. Lesre fel! Gyere el te is!
A részleteket megtalálod a fenti plakátra kattintva.

BEETETVE

Egészen Szabadkáig jutottak a román–szerb határt átlépő csempészek. Senki sem tartóztatta le őket, hiszen legálisan juttatták el hozzánk a csempészárut: verset, prózát. A II. Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál idei első rendezvényét ugyanis Szabadkán tartották, ahol három fiatal erdélyi alkotó mutatkozott be, Bálint Tamás költő, Muszka Sándor költő és Murányi Sándor Olivér író. A hallgatóság ízelítőt kaphatott az újfajta erdélyiségből a három alkotó első vajdasági bemutatkozása során.
Így jellemezte a szabadkai Magyar Szó szerbiai behatolásunkat. Gondolkodtunk Muszkával, hogy tovább kéne mennünk a szenvedés földjén befelé, amíg terepszínű ruhához, fehér porhoz és Kalasnyikovhoz jutunk, aztán mégis hazajöttünk – egyelőre, és már a kutyánkat sétáltatjuk a Hargita innenső és túlsó oldalán. Köszönjük szépen Kovács Flórának, Orcsik Rolandnak, Kollár Árpádnak és Sirbik Attilának a baráti fogadtatást és a gondos szervezést! Fogadjátok szeged-szabadkai felolvasó estünk képeit:

IRODALMI BEETETŐ SÓ

Horgászok és nőcsábászok egyaránt tudják: a fogáshoz be kell etetni a jövendő prédát.:-) Bár jómagam a műcsalis horgászmódszerek híve vagyok, azt megtanultam, hogy nem mindegy, melyik végén állsz a botnak, egyik fél ugyanis szórakozik, a másik meg – mi mást tehetne? – elviseli a helyzetet, amelyet a régi rómaiak circus-nak, mai korcs utódaik pedig show-nak neveznek… Utóbbiak mindenhez szeretik jelzőként odatenni sajátos varázsszavukat, amely mind főnévként, mind pedig melléknévként egyaránt jól fungál. Most tanulom, hogy minden kutyafajtának van egy tengerentúlon kitenyésztett show-variánsa (show dog), mint ahogy létezik a fight show, a show girl (az amcsik a lányokat is újratenyésztették!), vagy a literature show. Nekem Árpi bácsi magyarázta el Székelyvarságon: „Ha egy szónak eléje teszed azt, hogy „só”, akkor azt jelenti, hogy ’fasza’ (szekér, nő stb.), ha meg utána, bohóckodást kell érteni rajta.” Hiába erősítgettem neki, hogy nem bohóckodás, hanem mutatvány...

Őt nem sikerült meggyőznöm, de Bálint Tamással és Muszka Sanyival megígérjük nektek, hogy komolyak maradunk – annál is inkább, mivel show-mesterünk a fiatal erdélyi szerzők kéziratainak gondozója, Fried István professzor lesz… Attila eljön. Zsófi szintén. Gyere el te is! A fenti plakátra kattintva tájékozódhatsz szabadkai és szegedi felolvasó estünk részleteiről. Szeretettel várunk...

SZABADKA-SZEGED-SZÉKELYUDVARHELY PROJEKT- ELŐZETES

Friss kéziratok nyara után vagyunk, bár jómagam a Duna-deltában harcsáztam. Bálint Tamás és Muszka Sanyi viszont alkottak, így közös októberi fellépésünkön új versekkel lepik meg a nagyérdeműt. Igyekszem lépést tartani velük prózailag. Hátha sikerül. Hamarosan Szabadkán és Szegeden olvasunk fel olyan szerzők társaságában, mint Kovács Flóra, Orcsik Roland, Lanczkor Gábor és Kollár Árpád. Novemberben székelyudvarhelyi irodalmi estre várjuk őket. Szegeden velünk lesz a féltékeny srác is, akit ki kellett ütnöm a tavalyi est után. Már jelentkezett: visszavágót akar. Rendben, Attila! Először végighallgatod figyelmesen, amit olvasunk. Utána kimegyünk csendben a sötétbe… Ha 2:0 lesz javamra, te szervezed meg harmadik szegedi felolvasásunkat - merthogy mi nagyon szeretjük József Attila városát. A konkrétumok előtt köszöntjük az Olvasót, és kérjük: tartson velünk, hamarosan pontos információkkal szolgálunk. Addig is olvasson Yann Martelt és Arkagyij Babcsenkót!

JÁGÓ

Ki ne hallott volna Othello zászlósáról, aki a legváratlanabb pillanatokban jön, hogy a zöld szemű szörnyet, a féltékenységet csepegtesse a velencei mór szívébe? Jágó hozzám másképp érkezett – Eszternek és Attilának köszönhetően gyönyörű kutya formájában. Meg vagyok győződve: őseit Goethe szolgálói simogatták – maga az excellenciás úr ugyanis Christiane Vulpius simogatására összpontosított. Aztán a költő számára büdösebbé vált a nő a munkánál. A szóbeszéd szerint ez az öregkor kezdete – bár, ha az alig tizenhét éves Ulrike von Lewetzow kezét megkérni óhajtó, hetven fölötti Mesterre gondolok, megdől az elmélet. Tény, hogy amíg Goethe belemerült a Faust második részének írásába, szolgálói gondosan nevelték a weimari vizslákat. Az ezüst nyílnak becézett kutyusokkal igyekezett ellensúlyozni a fejedelmi hercegség a dilettáns művészek elszaporodását. – Ilyen szépet nem tudtok alkotni! – mondta nem egyszer a herceg az önjelölt Künstler-eknek, miközben a kecses járású ebekre mutatott, amelyek sokadik leszármazottjának lehetek gazdája. Írótáborokba nem viszem – legalább én ne bántsak egyes kollégákat.:-) Ehelyett naponta elkísér a székely fenyvesekbe. Köszönöm Eszter! Köszönöm Attila!