"MUSZKATESVÉR"

Ülök egy pesti kávéházban. Hív Muszka.
- Tudod, hogy könyvbemutatód lesz?
- Hol, te?
- Székelyhídon velem.
- Megyünk – jelentem ki gondolkodás nélkül. Mert ha Muszka hív, megyek. Ő az egyedüli poéta, akivel egyszavas mondatokból is értjük egymást. Nem titok: havonta legalább egyszer négyszemközt maradok vele csíkszépvízi udvarán, ahol mindennap döng a piros zsák, amit ajándékba vittem neki. Jó vele edzeni, mert nem fél. Ez nemcsak tekintetéből olvasható. Kevesen tudják, hogy a félelemtől megváltozik az ember izzadtságszaga. Muszka harc közben is „rendeset” izzad. Mert töke van, mint a verseinek. Belemegy a küzdelembe. A harc életforma számára. Egyetlen Társam a székely róninok (gazdátlan szamurájok) rendjében. Nem tartozunk senkihez, csak a réteket fésülő sebes szélhez, amely újra és újra utakra hív. Január huszonnégy. Szombat. Délután öt óra. Székelyhíd. Művelődési Ház. Indulunk, Muszkatesvér! De előtte bevágom ide versed, hogy vegye magára, kinek inge:

Muszka Sándor
Az öregkor köszöntése

A jó prózáért éltem Manci
Kár is tagadni…
Mi vagyunk a nagy
Seggen rúgottak
Divatból kiment
Lógó bajusz had

Lóra nem tellett
Hát szíttuk a másét
Bicskára ölre
Egy jobb szamár hátért
Kész voltunk mindig
Ingyért berúgni
S ha zsémbelt az asszony
Kiállni azt

S a költészet igen
Fontos az volt csak
Jó rímet lopni
Dívott nagyon
Zsák is a foltját
Lettünk egymásé
Divatból kiment
Seggen rúgottak.

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _