KALOTASZEGI LEGÉNYES

Táncolod? Énekled? Írod? A Kunst lényege ugyanaz. János öcsém letette rövid időre a dobverőket, és éjt nappallá téve vágta meg az alábbi kisfilmet, amelyben igyekszem bemutatni, hogy a kalotaszegi legényes sokkal nehezebb, sőt összetettebb a karate mozgásrendszerénél… Már a szerkezete is rendkívülinek számít: pontokat kell táncolni. Egy pont négy elemből áll:
A: kezdő figura, B: fő figura jobb lábbal, B: fő figura bal lábbal, C: záró figura. ABBC – így rajzolta fel annak idején a táblára tanárom. Székelyként ötven ilyen pontot tanultam meg, hogy változatossá tegyem táncom, de még mindig sok pont maradt, amit nem ismerek... Többször találkoztam falusi mulatságokban legényest táncoló bácsikkal. Eszköz volt számukra a lépések és a csizmaverők sorozata. Fiatal korukban tanulták, hogy elnyerjék vele a kiválasztott lány kegyeit. Egymással versengve, felváltva táncoltak a bálokon. A cél a szerelem volt. Mert Erdélyben a danokat nem idős mesterek adták a férfiaknak, hanem csinos „eladó” lányok, akik eldöntötték, hogy ki a legügyesebb, legrátermettebb legény. A „bírák” a házasságban „kicsi helyre” kerültek: a konyhára, ahol szorgalmasan sürögtek-forogtak, amíg a férfi tarisznyájában „bű erősss” pálinkájával az erdőre ment fáért. Nemhiába tartja a kalotaszegi testvéreink számára jól ismert székely hármas szabály: A sör nem ital. Az asszony nem ember. A medve nem játék.
Legyen e film tisztelgés Kalotaszeg névtelen táncosai előtt, akiknek nem engedjük, hogy sírba vigyék a világ egyik legvirtuózabb férfitáncát...
Fogadjátok barátsággal:

MELINDA MEGÍRTA

Varga Melinda költő az erdélyi magyar irodalom új meglepetése. Nemcsak átütően versel, ugyanúgy kérdez is. A napokban megkeresett - előre gondosan megírt kérdéseivel. Hogy sikerült-e megválaszolnom őket? Erről ti döntsetek:

- Több könyvbemutatód, irodalmi körön való szereplésed alkalmával meséltél arról, hogy ferences papnak készültél, elkezdted a teológiai tanulmányaidat, aztán mégsem itt fejezted be az egyetemet. Profi szinten táncolsz, valamint karate világbajnok vagy. Írással meglehetősen későn, harminc éves korod körül kezdtél el foglalkozni. Mesélnél arról, hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal?

Helyesbítenék: Két hétig voltam az erdélyi ferences rendtartomány szerzetesjelöltje, teológiai tanulmányaim „civil úton”, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem katolikus hittanárképzőjén fejeztem be. Igaz, hogy országos első voltam a Ceausescu-éra Megéneklünk Románia Fesztiválján a legényes kategóriában, de ma már többen táncolnak nálam jobban Erdélyben. Huszonharmadik éve karatézom, egy alkalommal voltam országos bajnok, a világbajnoki cím álom marad. E látszólag egymásnak ellentmondó területeket az irodalom alatt sikerült egy kalap alá hoznom. Harminc évesen kétszáz résztvevő közül első lettem egy prózapályázaton, utána nem sokkal elolvasta Orbán János Dénes a kézirataim. Így indult. Nem készültem írónak. Hogy miként sült el a dolog, majd kiderül.

- Úgy tudom, először lírával próbálkoztál, miért döntöttél a próza mellett?

Az írók elsősorban önmagukat mesélik. Számomra a próza megfelelőbb, mert a három évtizednyi hallgatásnak és ugyancsak kalandos életemnek köszönhetően vannak történeteim… Ha majd kifogyok belőlük, én is történelmi témákhoz nyúlok, a kommunizmusnak viszont se pro, se kontra nem állítok emléket – akkor se, ha névtelen maradok, mert csak ez izgatja belőlünk Amerikát. A bestseller írói titulust önzetlenül másnak hagyom.

- Személyes tapasztalatodból kiindulva mi véleményed, melyik műfaj nehezebb vagy könnyebb?

Nem létezik nehéz vagy könnyű műfaj: tehetség van – vagy nincs. Magyar nyelvterületen előszeretettel tesznek különbséget költő és író között. A német Dichter szó mindkettőt magában foglalja, és sűrítőt jelent – olyan művészt, aki a gondolatokat, eseményeket írásban sűríti. Az átütő alkotás számít, nem a műfaj.

- Egyetértesz azzal a kijelentéssel, hogy a próza egy négy lábon álló szék, a vers pedig egy három lábon álló ülőszerszám?

Szerintem mindkettő olyan kell legyen, hogy seggre essen tőle az Olvasó…

- Mi szükséges ahhoz, hogy jó prózaíró legyen valaki? Elég a fantázia vagy pedig személyes tapasztalat, a leírt történetek átélése elengedhetetlen?

Az írás, amint már említettem, tehetség és mesterség kérdése. Utóbbi tanulható, előbbi nem. Sokan nem tudják elfogadni ezt. Az isteni szikra, amitől meggyúl a művészet lángja, adomány, amit még a huszonegyedik században sem lehet megvásárolni, mert teljesen spontán módon, a természetből indul az egyetemi tanszékek felé – és nem fordítva. Az író lehet egyesek szemében rossz, mások szemében jó, egy a fontos: legyen más. Ezt kizárólag úgy éri el, hogy önmagára talál…

- Milyen hatással van rád a vallás, írásaidban mennyire érezhető, hogy valamikor pap szerettél volna lenni? Nem bántad meg, hogy nem azt az utat választottad?

Számomra Isten az emberiség családjának Istene, nem pedig egyetlen vallás alapítója, vagy mozgatórúgója. Ezért örülök, hogy nem lettem pap. A választott életútnál fontosabb, hogy miként mész végig azon. Az író nem tartozhat sehova, csak a réteket sebesen fésülő szélhez…

- Felnyomták szentnek című könyved meglehetősen pikáns nyelvezetét és történeteit hogyan fogadta az olvasóközönség?

Megoszlottak a vélemények, így a kötet elérte célját: lerántani a szentet a profánba és fordítva: „felnyomni” szentnek a profánt. Mindenki azt vehette ki a könyvből önmaga számára, ami neki tetszett. Az olvasó dönthetett menny és pokol között, mindkét oldalát láthatta az éremnek. Mert írni csak őszintén érdemes.

- Több olyan irodalmi figura is megjelenítődik írásaidban, amelynek valós mása is van, ők hogyan fogadták a róluk formált humoros történeteket?

Nevettek önmagukon. A napokban kérdezte valaki, hogy van-e egyáltalán fikció az írásaimban. A nőkről szóló történetek szigorúan fikció tárgyát képezik...

- Általában miből ihletődsz?

Az erdő jelenti a fő ihletforrást. Tíz évet éltem nagyvárosokban, ahol mindenki panaszkodott, de senki nem akart változtatni az életén. Jelenleg kisvárosi vagyok, lovaglok, horgászok, medvelesre járok. Egyesek szerint egzotikus vagyok, mások szerint provinciális, amolyan székely tehenészfiú. De New Yorkban a pesti polgár is vidéki… Lényeg, hogy a saját utam járhatom.

- Említed a blogodon, hogy a mélységet, a tökéletest keresed, ez a meglátás összefügg a harcművészeti tapasztalataiddal?

Igen. A harcban évtizedeken keresztül gyakorolsz egyetlen rúgást, mégse válik soha tökéletessé. Ha viszont éles helyzetbe kerülsz, nem kell gondolkodnod, hogyan vitelezd ki a technikát, mert a véreddé válik, olyan lesz, mint a jó vers és a jó próza: átütő.

- A harcművészet mit jelent számodra, hogyan kezdtél el karatézni?

1986-ban a dalnok öcsém, Murányi Tóni hívott karateedzésre. Ő egy hónap után otthagyta a harcművészetet a kijelentéssel: – Pénzért nem ütettem magam, amikor ingyen is megkapom az utcán. – Tíz évvel később jelen volt a fekete öves mesteri vizsgámon. – Adtam a karatés világnak egy fekete övest – mesélte büszkén. Tény, hogy ott ragadtam – immár harmadik évtizede –, és a harc segít nekem talpra állni egy-egy bukás után. Mert a semmiből jövünk, ezért semmit nem veszíthetünk…

- Nemrég Fried Istvánnal léptél fel a Bretter György Irodalmi Körön,
Kolozsváron, hogyan viszonyul Fried tanár úr a te írásaidhoz? Milyen az ideális kritikus?

Fried professzornak OJD mutatott be a tavalyi árkosi írótáborban. Állítólag a kézfogásom hatására vette kezébe kötetem, jóllehet nem vagyok ennyire karizmatikus figura. Ő úgy tartja, a kézfogás árul el a legtöbbet az emberről, aki elválaszthatatlan a műtől. Az örökifjú irodalomtudós az erdélyi magyar poéták legfőbb segítője, mentora – ugyanakkor kérlelhetetlen kritikus, huszadjára is visszadobja az írást, ha nem jó. – A jobb a jónak ellensége – szokta mondani. Nem lennél a helyemben, amikor visszaküld nekem telepirosazva egy kéziratot…

- Hogyan vélekedsz a kortárs prózáról, irodalomról?

Az Előretolt Helyőrség poétacsapatával kilépett az erdélyi magyar irodalom az önsirató, múltba tekintő „státusából”, sőt búvópatakként újra felszínre tört, hogy frissességet hozzon az összmagyar irodalomba. Én az előretekintés híve vagyok, ezért kísérletezem új formákkal. A tragédiát is le lehet írni építő, avagy romboló módon. Fő az optimizmus.

- Kiket olvasol szívesen, van esetleg mestered, példaképed?

Nem ragadok le egyetlen szerzőnél sem, egyforma élvezettel olvasom Cervantes-t és Muszka Sándort. A nyitottság nagyon fontos számomra. Névtelenül is lehet jól írni. A többi marketing kérdése…

- Férj és családapa is vagy, hogyan viszonyul a családod meglehetősen színes érdeklődési körödhöz, amolyan csodabogárként tekintenek-e?

A művészi létre nem kell rájátszani. Ezért, ha csak időm engedi, elmegyek apósommal kapálni, megnézem a lányom szerepléseit az óvodában. Ha kétszáz évvel előre igyekszel dolgozni, akkor nem ragaszkodsz betegesen az írói státusodhoz, hanem alkalmazkodni próbálsz a környezetedhez. Nem vagyok rock-sztár, sem médiabefutó. Nekem a halálom után kell befutni…

- Mi szükséges, hogy a magyar, kortárs irodalom felzárkózzon a világirodalmi szinthez?

Semmi. Már ott van. Állítom: jó helyre születtünk. A többi nemzetek tragédiája, hogy nem olvashatják Kányádi Sándort eredetiben…

- Foglalkozol- e műfordítással?

Sajnos, nem volt még időm rá. Felkérést már kaptam ilyen jellegű munkára. Képzettségem szerint német szakos tanár is vagyok, és nem rejthetem véka alá a drágán szerzett tudást. Előbb-utóbb vállalnom kell, másképp milyen jogon várnám el, hogy az én szövegeim lefordítsák…

- Véleményed szerint létezik erdélyi magyar és külön magyarországi magyar irodalom?

Ezt a kérdést rengetegen boncolgatják. Érdekes, a németeket nem érdekli, hogy Goethe Weimarban, Thomas Mann Amerikában, Hermann Hesse pedig Svájcban írt… Csak magyar irodalom létezik, hogy ezt hol műveled, az a saját örömöd vagy nyomorod. Én a hegyeket választottam. Nem vagyok több és kevesebb annál, aki a coca cola-automatákról ír prózát, hanem más. Ami pedig összeköt minket határokon innen és túl: a nyelv – amely viszont nem cél, hanem eszköz.

- A karate és a táncművészet terén milyen terveid vannak?

Karate: idén vizsgázok a fekete öv negyedik dan fokozatra. És a tánc? Igyekszem minél több kalotaszegi legényes figurát megtanulni. Túl szépek ahhoz, hogy sírba vigyék magukkal az erdélyi magyar öregek…

- Milyen művel szeretnél a közeljövőben előrukkolni?

A regényem van készülőben, amely a lovag-, csirkefogó-, és pikareszk regények sajátos, huszonegyedik századi ötvözete lesz. Egy olyan kort kell megjelenítenem, amelyben a főhősnek lóháton szólal meg a mobiltelefonja. Egy kort, amelyben a pénz dominál az ész fölött. És mindezt humorosan, mert meg vagyok győződve: fura útjelző táblák között is előre tartunk…

SUMMA - SAG MAL!

Fülemben még a felolvasásokat követő kérdések és a nevetésorkán. Három erdélyi város, sok találkozás. De kezdjük az elején. A kolozsvári Bretter Körön beigazolódott: a szöveg - műfajtól függetlenül - olyan kell legyen, hogy lehessen rá zenélni. Bogáti-Bokor Ákos, a Yesterdays frontembere átütő minőségű gitárjátékával ugyanazt mondta el, mint én a regényrészletekkel, ergo a jelenlévőkkel közösen csöveztünk Párizsban, kurvákkal társalkodtunk, és leöntöttük zöldségmasszával a világirodalmat. Ákos, lesz folytatás! Fried tanár úr ragyogó eszmefuttatásaival kápráztatta Literatúra szerelmeit – a Varadinumon is, ahol az est végén megkérdezték tőlem: van-e egyáltalán fikció a szövegeimben. A válasz: igen. A nőkről szóló történeteim szigorúan fikció tárgyát képezik… Pláne, ha asszonyom olvassa őket… Hűséges vagyok, mint a Raiffeisen Bank havi hiteltörlesztési értesítője… Székelyudvarhelyen lelkes diáksereg fogadta az örökifjú professzor urat, aki nyilvános vallomást tett: azért nem lett író, mert jobban szereti annál az emberiséget, minthogy alkotással próbálkozzon. Közepes alkotónak lenni ugyanis a legnehezebben elviselhető lelki teher. – Amiért nem tudok tojást tojni, attól még érzem, hogy milyen a záptojás – válaszolt Fried magiszter a kérdésre, hogy milyen jogon dönthet a kritikus egy mű szépirodalmi értékéről, ha ő maga nem ír verset, novellát vagy regényt. Többen keresték a Sag mal! magyar és arab jelentését.:-) Nincs. Csak német van (Mondd csak!), és irodalmi estjeink interaktív jellegére utal, amely messzemenően teljesült, hisz életemben nem kaptam ennyi olvasói kérdést… Felolvasó körutunkat – ahogy ígértük - Muszka Sanyinál zártuk, a Gyimesekben. De beszéljenek a képek, amelyeket ezúttal nem kommentálunk, hogy szabadon fedezhessétek fel rajtuk önmagatok. Nyári színeket mindenkinek!

SAG MAL!

Az úgy kezdődött, hogy Fried tanár úrral beszélgettünk - Goethe, Hesse, Maupassant, Arany, Ady, Krúdy, Márai, Molnár Ferenc műveiről és a hermeneutikáról. A Herder-díjas professzor az egyedüli literátor, aki érti, amit én nem: doktori disszertációm témáját (A szimbólum irodalomtudományi és teológiai dimenziói a szövegolvasás horizontváltásában). Fried mesterrel könyvekről is beszélni tudtam, nemcsak arról, hogy ki éppen hol tart a jelenkoriak ranglistáján, vagy ki milyen hülyeséget csinált az elmúlt hetekben-hónapokban. A kolozsvári Bretter György Irodalmi Körön, a Varadinumon és Székelyudvarhelyen saját könyveinkről beszélgetünk, valamint arról, hogy a művészet nemcsak kocsma-, de erdőfüggő. A Bretteren velünk lesz Bogáti-Bokor Ákos, aki a Yesterdays zenekar alapítójaként gitárjával kápráztat el minket az eszmecsere szüneteiben - www.yesterdays.hu Hármas fellépésünket követően visszakapom az eljátszott bizalmat: sofőr lehetek, miután harminchárom évesen fára szálltam (Volkswagen Golf-al), és felkeressük Muszka Sanyit a Gyimesekben. A fenti plakátra kattintva tájékozódhattok kolozsvári, nagyváradi és udvarhelyi felolvasó estünk részleteiről.
Szeretettel várunk!

JANCSI

Az első találkozásnál durva, keménykezű embernek ismertem meg Mesterem. Együtt változtunk több mint két évtized alatt, miközben példakép tudott maradni számomra. Odaadó férj és családapa. Mértékletesen örül az életnek, tudja, meddig lehet kosarazni a karateedzés bemelegítő részében, mekkora sebességet szabad elérni a motoron, és milyen mennyiségű ital fogyasztható egyetlen alkalommal. Tanítványai barátai. Szétszóródtak a nagyvilágban, egyesek közülük már Japánban és Kanadában haladnak tovább az üres kézzel való harc útján, ő azonban neveti, ha Mesternek szólítjuk. – Jancsi vagyok – mondja ilyenkor. A fekete öv negyedik dan fokozatnál tart, száz karatemester közül az egyetlen, akit a vizsgáinkon Shibuya nyolc danos japán nagymester is „strong man”–nek szólít. Jancsi mégis csak szürke egérnek nevezi magát. Nem törekszik babérokra. Visszahúzódó alkotó, aki harcosként a legönzetlenebb művészeti ágat képviseli: mozdulatai tovalibbennek az időben, ezért minden pillanatban késznek kell lennie, hogy újraformálja. Ez sokkal nehezebb, mint az író feladata, aki munkája végeztével kezében tarthatja és polcra teheti könyvét. Jancsi valósággal fürdik a névtelenségben. Ütése erőt ad számunkra, mert gyorsabb és keményebb az élet csapásainál. Most is az utakat rója, hogy eltartsa két egyetemista gyermekét. Estére megérkezik szülővárosába, Székelyudvarhelyre. Ha csupán tíz perce marad otthon, akkor is bejön az edzésre. És ez így tart harminc éve…

Jancsi, ha hazaérsz, az ütéseket követő sörözésnél ne légy nagyon mérges rám, amiért írtam rólad…

AZ ELENGEDÉS MŰVÉSZETE

Az ívási hónap ellenére maradjunk még a horgászatnál. Balázs érdekes fotót küldött Luxemburgból… Én ennél nagyobb halat nem tudok mutatni, ezért a felolvasóesten elhangzott rövid szöveggel viszonzom:

Napok óta igen fontos dolgom támadt, éjjel kelek, mégsem érek rá semmi másra. Egy üzletember tavaiból telepítem a pisztrángokat – vissza a folyóba. A tulajdonossal nem ismerjük egymást, mert felváltva dolgozunk a másik tudta nélkül: ő nappal, én éjszaka. Esélyem sincs, hogy műszakot cseréljünk, de állom a sarat. Remélem, nem hoz többet, mint amennyit ki tudok fogni... Gyakorlunk. Így kell majd cselekednünk a medvékkel is...

Zordok erősen megmarkolta horgászbotját, óvatosan körültekintett, és futni kezdett. Átpattant a tavakat óvó kerítésen, leguggolt a legkisebb tónál.
– Bizonyára ez az anyahalas tó – gondolta. Nyugtalanságtól remegő kézzel dobott. A műlégy landolását a vízen óriási csobogás követte. A harcos érezte a horogtól szabadulni próbáló hatalmas pisztráng erős rángatását. Fárasztani akarta a halat, hogy a partra terelhesse, de az egyre kiszámíthatatlanabbul cikázott ide-oda a tóban. A bot meghajlott, majd hangos reccsenéssel tört ketté. Ebben a pillanatban öt motorbicikli száguldott be a tó partjára.
– Lefülelt! – villant át Zordok agyán. Bedobta a törött botot a tóba, átugrott a kerítésen, és a közeli erdő irányába rohant. Üldözői szitkozódva zárták be mögötte a kört, lepattantak a motorokról, és utána vetették magukat az erdőbe. A harcos négykézláb mászott fel a dombon. Őrült gyorsasággal haladt a bokrok alatt az erdő sűrűje felé. Az idegességtől perceken belül kifáradt, kapkodta a levegőt, végtagjait elhagyta az erő, háta mögött azonban egyre halkultak a szitkozódások, hogy végleg megszűnjenek. Hanyatt feküdt egy öreg fenyő alatt.
– Gyenge ötlet volt, barátom – lihegte. – Nem láttál meg, továbbra sem tudod, kivel van dolgod, ezt a csatát megint én nyertem. És most visszamegyek, hogy csak azért is kifogjam pisztrángodat!
Megvárta, míg besötétedett, elővette pótbotját, a vízfenéken úszó műhalat kötött zsinórja végére, és óvatosan osont vissza az erdő szélére. A tó partján újra nyugalom volt, a gazda titokzatos motoros őrei beletörődtek vereségükbe, és elhagyták a helyet. Mindössze egy–két üres autó parkolt a part mellett, amelytől mintegy öt méternyire zúgott a folyó. A friss vizet innen kapták a tenyészhalak, Zordok ide engedte szabadon, amit kifogott belőlük. Lábujjhegyen haladt a kerítésig. Átpattant a léceken, hangtalanul száguldott az anyahalas tóhoz, és dobott. Alighogy a műcsali elmerült a vízben, óriási rántást érzett a horgász. A hal elindult. Zordok zsinórt engedett utána, hogy ne szakadjon le, majd lassan vontatni kezdte a part felé. Alkarján érezte az eszeveszetten küzdő pisztráng hatalmas súlyát. Kettőt tekert még az orsón, amikor megpillantotta lábai előtt a nagy halfejet. Letette a parton botját, két kezével benyúlt a hal hasa alá a vízbe, és kidobta a fickándozó pisztrángot a partra. Éppen utána lépett, megragadta a száját, hogy maga elé emelje, amikor kivágódott az egyik autó ajtaja. Zordok összerezzent. Tíz méterrel tőle két feketébe öltözött biztonsági őr pattant ki az első ülésről.
– Lebuktam – villant át a harcos agyán –, menekülésre semmi esély.
Végső erejét összeszedve emelte fel a nagy pisztrángot, és a kerítésen át a folyóba lendítette. A két bőrfejű férfi a hatalmas csobbanás irányába kapta fejét. Zordok számára világossá vált: a harc elkerülhetetlen. Szeme megakadt a fekete ruhákon levő feliraton: security service. Kezeit ökölbe szorította, s kinézte magának a szélesebb vállú őrt, hogy orrcsonttöréssel próbálkozzon vele szemben. Átugrott a kerten, előttük termett, és rájuk szegezte szúrós tekintetét. Két mindenre elszánt szempár meredt vissza rá. Zordok hátrahúzta csípőjét, hogy minél messzebbről indíthassa az ütést, mert így elegendő súlya lesz a becsapódásnál ahhoz, hogy csont törjön. A két férfi leguggolt. Arcukat tenyerükbe temették. Hangos röhögésben törtek ki. Egyikük hasát fogva felállt és odaszólt:
– Mester, te horgászol? Nem tudtam, pedig hozzád jártam edzésre annak idején, bazmeg.

WINNER:LUXI-PROJEKT!

Álmomban sem gondoltam volna, hogy magyar legyezőhorgásszal találkozom luxemburgi könyvbemutatónkon! De vegyük időrendben: Fried mesterrel az Ady sírjától indítottuk a Literature Flight Show-t, amit a szervezés során Luxi-projektnek becéztünk. A Kerepesiből a maestro Noszlopi Botival kísért ki minket a reptérre, ahol áldását adta rendezvényünkre. Noszlopi elmondta: annyi új verset írt, hogy a haját se volt ideje levágatni. Elhiszem, hisz a pesti Márton Áron Kollégium dugig van menses-es múzsákkal.:-) Tudjuk mi – mondaná erre Bréda.:-) Boti, köszönjük, hogy eljöttél! Amikor felszállt velünk a vasmadár – 11.000 m magasság, 800 km/óra, -57 fok Celsius –, bánkódtam: nem vittem magammal laptopot, hogy a mellettem ülő idegen utazónak elsötétült arccal, behunyt szemekkel és összeszorított fogakkal játszhassam be a következő linket.
Maradtam hát a felhők csodálatánál, de kárpótolt a kedves fogadtatás, amiben Ármos Lóri részesített bennünket a brüsszeli reptéren. Ő vállalta a szervezés oroszlánrészét, hála érte! Zsigmond Imre autóját ajánlotta fel a Brüsszel-Luxemburg oda-vissza útra - köszönjük, Imi! -, mely alatt együtt próbáltuk megfejteni, van-e helye a nőnek a művészetben. Válasz helyett Évike fergeteges verssel indított a lelkes közönség előtt a The Point-ban, de Lóri és Tamás is csúcsformájukat hozták, átütő verseik jó előadásmóddal párosultak. Az est végén arról olvastam fel hallgatóinknak, miként kell kilopni horgászbottal a pisztrángot a tóból, hogy újra szabaddá váljon a folyóban, amikor a jelenlevők nevetése röhögésbe torkollt: az első sorban egymás mellett ült egy legyezőhorgász és egy halastó-tulajdonos... Hajdú Balázs, a The Point bérlője állítólag a "luxemburgi Kovács Feri" (a gyengébbek kedvéért utóbbi a kolozsvári Bulgakov Café társtulajdonosa). Hamar meggyőződtünk: nem így van. Balázs nem kövér, hanem izmos, nem cselgáncsozott gyerekkorában, hanem boxol, olvas, öt nyelven beszél, Skandináviában legyezőhorgászik, és ingyen mérte nekünk az italt… Köszönjük, Balázs! Szombathy Győző halastó-tulajdonos a luxemburgi vívócsapat magyar edzője, megígérte: visszahív Luxemburgba, ha fordítva is megírom a történetet, s nem a tulaj szopik, hanem a tolvaj. Győző! A csirkefogó-lelkületnek nem mondhatok ellent, ha mégis hívsz, máskor is szívesen jövünk hozzátok, mert nagyon jól éreztük magunkat! A szerzői dedikációkat követően jött a vereshagymás zsíros kenyér a székely pálinka mellé, az elmaradhatatlan kalotaszegi legényes, valamint a minket hazaszállító Fáber Ildikó kedves hangja, aki szintén megígérte visszahívásunkat. Egy szóval: winner: Luxi-projekt!

Adytól indultunk...

Noszlopi, vágasd le!:-)


A légikisasszony szemezni próbált Tamással...


De a költő már a fellegekben járt...


Lehorgásztam volna...


Az ördög nem hazudott nekem: lehet írni Székelyudvarhelyről...


A paradicsom elvesztése után...


Szoknyavadász

Fotocellás volt a luxemburgi katedrális hatalmas középkori kapuja, vakker!

Lóri jól fotózik...

A luxemburgi hercegnél még nem jöttünk be...

Csokicsere

Éva indít.


"Napok óta fontos dolgom van, éjjel kelek, mégsem érek rá semmi másra. Egy üzletember tavából telepítem a pisztrángokat - vissza a folyóba."


Közönségünk egy része


Lóri csak ritkán dedikál pirossal... Vajon kinek írta?


Luxemburgban kaptuk az eddigi legtöbb hozzászólást!


Legyezőhorgász


Halastó-tulajdonos


Erdély-feeling: székely zsíros kenyér vereshagymával.


Egyszer az életben én is híres leszek - mondta Feri, és felrobbantotta Luxemburg legszebb viaduktját...

Csapatunk legracionálisabb tagja nem bízza a reptérbuszra...


Balázs, ilyen pisztrángjaink vannak Erdélyben!


És ilyen lányaink...