Tollal és puszta kézzel,
avagy a poéta ne legyen monitorgiliszta
Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi születésű író, bölcsész, harcművész, egykori teológiai hallgató és néptáncos 2007–ben két könyvvel lépett az erdélyi magyar irodalom csataterére: Üres és Teli című harcesszé–kötetét maga Takashi Shibuya, a Japán Karateszövetség elnöke mutatta be az udvarhelyi sportcsarnokban, Felnyomták szentnek címet viselő könyve pedig az Erdélyi Híradó Kiadó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában jelent meg, és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Avantgarderobe díját nyerte el. Mint barátja és harcostársa munkájáról, köteteiről, terveiről kérdeztem a szerzőt.
– Különös és egymásnak látszólag ellentmondó területeken szerezted ismereteid. Felállítható egy sorrend közöttük?
– Mindegyik terület egyformán fontos számomra.
– Akkor vegyük időrendi sorrendben őket…
– Rendben. 1982-től hét évig néptáncoltam, s miután legényes-kategóriában első helyezést értem el a Megéneklünk Románia Országos Fesztiválon, egyre inkább harcra cseréltem a táncot: 1986-ban karatézni kezdtem gyerekfejjel, huszonkét év telt el tehát a pályán, és 2006–ban szereztem meg a fekete öv harmadik dan fokozatot. Szerencsésnek tudhatom magam, hogy találkoztam a harcművészettel, mert ez tudatosította bennem, hogy minden újabb lélegzetvételünk harc, azonban a semmiből jövünk, ezért semmit nem veszíthetünk… Megtapasztaltam gyerekként, hogy milyen talpra állni az elszenvedett ütés–és rúgássorozatok után. Ugyanígy működik ez az életben is, amikor újra kell indulnunk egy–egy zuhanást követően...
– A harcesszé köteted pontosan tíz japán nemzetiségű karatemester mutatta be. Honnan az ismeretség?
– A japánok előtt a saját tanítóim említeném, Jakacs János 4 danos karatemestert, akinek indulásom köszönhetem, Major Sándor 5 danos karatemestert, aki a kötet elkészítésében támogatott és nem utolsó sorban Búzás Csaba 6 danos nagymestert, aki mindig őszinte baráti szeretettel fogadott csíkszeredai edzőtermében, és mind emberségével, mind pedig szakmai tudásával nagy hatással volt rám. Major Sándor mester áldozatos anyagi segítségének köszönhetően közel egy évtizede vendégeink minden évben a japán karate mesterek, akik – élükön Shibuya nagymesterrel – szívesen vállalták a kötetem bemutatását.
– Hogyan jött a teológia a harcművészet mellé?
– 1990–ben, Rómában, a nemzetközi ministránstalálkozón kezet fogott velem ll. János Pál pápa. Ez élmény, valamint a ferencrend iránti rajongásom hatására még azon év őszén jelentkeztem a gyulafehérvári kisszemináriumba. Bár nem lettem pap, a teológiát elvégeztem, és nagy tisztelője maradtam a ferences életeszménynek. Érettségi után nagyon rövid ideig ferencrendi szerzetesjelölt is voltam. Utána felvételiztem a Babes–Bolyai Tudományegyetemre, ahol katolikus teológia–német nyelv és irodalom szakon végeztem, ezt követte az irodalomtudományi mesterképző, majd utóbbi területen a doktori képzés Budapesten, Dr. Szegedy–Maszák Mihály egyetemi professzor vezetésével. A teológia és a bölcsészet nem mond ellent a harcnak, mivel az igazi harc is a szeretetről szól, hisz az edzéseken a társaim saját testüket ajánlják fel, hogy a technikáim gyakorolhassam rajtuk…
– Nők, szerelem, pornopredikáció. Utóbbi általad alapított irodalmi műfaj. Talál a ferences eszmével?
– A kortárs művészetben azt is figyelembe kell vennünk, hogy az emberek többsége már nem olvas, csak számol. Ezért az író egyre inkább arra kényszerül, hogy felvegye a versenyt a showman-ekkel és más bohócokkal. Hogy ez jó–e avagy sem, nem az én tisztem eldönteni. A pornópredikációkat nem egyházellenes támadásnak, hanem viccnek szántam csupán, céljuk az olvasó pihentető tanítása, az egészséges kritikai érzék ébren tartása. Mindennél azonban nagyobb hangsúlyt fektetek a novelláimra, amelyek Felnyomták szentnek című kötetem első részét képezik, és egy nagyobb terjedelmű epikai alkotás előzményei. A nők és a szerelem nélkül pedig meddő a literatúra mint a szőkefalvi javasasszony. Ez az Előretolt Helyőrségnél megjelent könyvem fülszövege is: „Szeretteim! Az erdélyi poéta legyen olyan mint a föld, amelyen él: kemény és viharálló. Ne pedig betonsilókban pöffeszkedő bélpoklos monitorgiliszta, akinek az Isten könyörületből adja a nemi ösztönt…”
– Néptánc, karate, teológia, bölcsészet, a tavalyi E-MIL-Avantgarderobe díj után alkotói ösztöndíj a Communitas Alapítványtól. Melyek a további tervei a karatés írónak?
– Az írás számomra nem grafománia, akkor írok, amikor van mit mondanom. Ha két oldal után leteszi a könyvet az olvasó, a szerző megbukik. A sok egymásnak látszólag ellentmondó út, amelyeken jártam, az írásban egyesül és válik egésszé. Jelenleg egy nagyobb lélegzetű munkán dolgozom, egy regényen, amit csak akkor jelentetek meg, ha átmegy pár kegyetlenül kritikus barátom „szűrőjén”. És, hogy valóban író vagyok–e? Kiderül. Száz év múlva.
avagy a poéta ne legyen monitorgiliszta
Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi születésű író, bölcsész, harcművész, egykori teológiai hallgató és néptáncos 2007–ben két könyvvel lépett az erdélyi magyar irodalom csataterére: Üres és Teli című harcesszé–kötetét maga Takashi Shibuya, a Japán Karateszövetség elnöke mutatta be az udvarhelyi sportcsarnokban, Felnyomták szentnek címet viselő könyve pedig az Erdélyi Híradó Kiadó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában jelent meg, és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Avantgarderobe díját nyerte el. Mint barátja és harcostársa munkájáról, köteteiről, terveiről kérdeztem a szerzőt.
– Különös és egymásnak látszólag ellentmondó területeken szerezted ismereteid. Felállítható egy sorrend közöttük?
– Mindegyik terület egyformán fontos számomra.
– Akkor vegyük időrendi sorrendben őket…
– Rendben. 1982-től hét évig néptáncoltam, s miután legényes-kategóriában első helyezést értem el a Megéneklünk Románia Országos Fesztiválon, egyre inkább harcra cseréltem a táncot: 1986-ban karatézni kezdtem gyerekfejjel, huszonkét év telt el tehát a pályán, és 2006–ban szereztem meg a fekete öv harmadik dan fokozatot. Szerencsésnek tudhatom magam, hogy találkoztam a harcművészettel, mert ez tudatosította bennem, hogy minden újabb lélegzetvételünk harc, azonban a semmiből jövünk, ezért semmit nem veszíthetünk… Megtapasztaltam gyerekként, hogy milyen talpra állni az elszenvedett ütés–és rúgássorozatok után. Ugyanígy működik ez az életben is, amikor újra kell indulnunk egy–egy zuhanást követően...
– A harcesszé köteted pontosan tíz japán nemzetiségű karatemester mutatta be. Honnan az ismeretség?
– A japánok előtt a saját tanítóim említeném, Jakacs János 4 danos karatemestert, akinek indulásom köszönhetem, Major Sándor 5 danos karatemestert, aki a kötet elkészítésében támogatott és nem utolsó sorban Búzás Csaba 6 danos nagymestert, aki mindig őszinte baráti szeretettel fogadott csíkszeredai edzőtermében, és mind emberségével, mind pedig szakmai tudásával nagy hatással volt rám. Major Sándor mester áldozatos anyagi segítségének köszönhetően közel egy évtizede vendégeink minden évben a japán karate mesterek, akik – élükön Shibuya nagymesterrel – szívesen vállalták a kötetem bemutatását.
– Hogyan jött a teológia a harcművészet mellé?
– 1990–ben, Rómában, a nemzetközi ministránstalálkozón kezet fogott velem ll. János Pál pápa. Ez élmény, valamint a ferencrend iránti rajongásom hatására még azon év őszén jelentkeztem a gyulafehérvári kisszemináriumba. Bár nem lettem pap, a teológiát elvégeztem, és nagy tisztelője maradtam a ferences életeszménynek. Érettségi után nagyon rövid ideig ferencrendi szerzetesjelölt is voltam. Utána felvételiztem a Babes–Bolyai Tudományegyetemre, ahol katolikus teológia–német nyelv és irodalom szakon végeztem, ezt követte az irodalomtudományi mesterképző, majd utóbbi területen a doktori képzés Budapesten, Dr. Szegedy–Maszák Mihály egyetemi professzor vezetésével. A teológia és a bölcsészet nem mond ellent a harcnak, mivel az igazi harc is a szeretetről szól, hisz az edzéseken a társaim saját testüket ajánlják fel, hogy a technikáim gyakorolhassam rajtuk…
– Nők, szerelem, pornopredikáció. Utóbbi általad alapított irodalmi műfaj. Talál a ferences eszmével?
– A kortárs művészetben azt is figyelembe kell vennünk, hogy az emberek többsége már nem olvas, csak számol. Ezért az író egyre inkább arra kényszerül, hogy felvegye a versenyt a showman-ekkel és más bohócokkal. Hogy ez jó–e avagy sem, nem az én tisztem eldönteni. A pornópredikációkat nem egyházellenes támadásnak, hanem viccnek szántam csupán, céljuk az olvasó pihentető tanítása, az egészséges kritikai érzék ébren tartása. Mindennél azonban nagyobb hangsúlyt fektetek a novelláimra, amelyek Felnyomták szentnek című kötetem első részét képezik, és egy nagyobb terjedelmű epikai alkotás előzményei. A nők és a szerelem nélkül pedig meddő a literatúra mint a szőkefalvi javasasszony. Ez az Előretolt Helyőrségnél megjelent könyvem fülszövege is: „Szeretteim! Az erdélyi poéta legyen olyan mint a föld, amelyen él: kemény és viharálló. Ne pedig betonsilókban pöffeszkedő bélpoklos monitorgiliszta, akinek az Isten könyörületből adja a nemi ösztönt…”
– Néptánc, karate, teológia, bölcsészet, a tavalyi E-MIL-Avantgarderobe díj után alkotói ösztöndíj a Communitas Alapítványtól. Melyek a további tervei a karatés írónak?
– Az írás számomra nem grafománia, akkor írok, amikor van mit mondanom. Ha két oldal után leteszi a könyvet az olvasó, a szerző megbukik. A sok egymásnak látszólag ellentmondó út, amelyeken jártam, az írásban egyesül és válik egésszé. Jelenleg egy nagyobb lélegzetű munkán dolgozom, egy regényen, amit csak akkor jelentetek meg, ha átmegy pár kegyetlenül kritikus barátom „szűrőjén”. És, hogy valóban író vagyok–e? Kiderül. Száz év múlva.
Kérdezett: Muszka Sándor, Hargita Népe
